AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1965-1966. Budapest (1967)

IV. Könyvtörténet, könyvtártörténet, művelődéstörténet - Somkuti Gabriella: Korszerű természettudományos irodalom Széchényi Ferenc és Teleki László könyvtárában (II)

található. H. B. Saussure jelentős növényfiziológiai műve 1804-ben jelent meg, tehát már részben kívül esik könyvtáraink gyűjtési korszakán.

62 Az állattannal kapcsolatos irodalom elsősorban a természetrajz többi szakjait is tárgyaló művekben található meg. (Linné, Bújjon, Bonnet, Valmont de Bo~ maré művei.) A XVII. században élt J. Jonstonnak. állattani műveit a XVIII. században is kiadták még, Telekinek is volt példánya, de az előbb említettekhez képest az ő munkáit már túlhaladottaknak kell tekintenünk. A rendszerezők közül mindkét könyvtárból hiányoznak J. T. Klein művei. Latinul írt műveit ő maga fordította németre.

63 Bújjon előtt a legjobb ornitológiai mű M. J. Brisson francia természettudós könyve volt, amelyben 1500 madárfajta leírását adta.

64 Sem Széchényi, sem Teleki gyűjteményében nem található. Hiányoljuk G. Cuvier-nek híres összehasonlító anatómiai műveit is, bár megjelenésük már a XIX. századra esik.

65 A XVIII. század természetrajzának fejlődésére nagy hatást gyakorolt R. A. Réaumur műve, a Mémoir

es pour servir a l'histoire des insectes. (Vol. 1—6. Paris, 1734—35.) Az utána következő szerzők sokat tanultak tőle, elsősorban a módszer kérdésében. Vizsgált gyűjteményeinkben nem található. Hasonlóképpen B. La Cépéde francia természetbúvár művei.

66 G. A. Borelli, és A. Hotter műveit csak Telekinél találjuk meg. A. Leeuwenhoek egyik helyen sem szerepel.

67 A bevezetőben említett mikroszkópiai vizsgálatokról beszámoló művek közül csak Telekinél találunk egyet, J. T. Needham művét. Nincs meg C. F. Woljjnak a bevezetőben említett fejlődéstani műve sem. X Az orvostudomány XVIII. századi fejlődését nehéz egy rövid vázlat keretei közé szorítani. Az orvostudomány eredményei ugyanis nagyrészt más tudományágak terén elért eredményekre támaszkodnak s a gyakorlati gyógyító tevékenység részben a fizikai, kémiai, biológiai és fiziológiai kutatások függvénye. E kutatási eredmények felhasználása mellett természetesen a gyógyító gyakorlat is ki kellett fejlessze a maga sajátos módszereit s éppen ebben alapvető a század orvosainak működése. Az 1689-ben meghalt angol orvosé, Th. Syderihamé az érdem, hogy újra a betegek megfigyelésére fektette a fősúlyt, s bevezetett az orvosi gyakorlatba olyan, azóta már nélkülözhetetlenné vált fogalmakat, mint a kórtörténet, az állandó és azonos tünetcsoportokból kikövetkeztetett diagnózis, az azonos betegségekre azonos gyógymód alkalmazásának elve, a környezeti hatások figyelembevétele, stb. Nyomában H. Boerhaave, a leydeni egyetemnek 36 éven át volt tanára (1702—1738 között) alapítja az első klinikát. Hatása az orvosképzésben óriási — egész Európából idesereglenek az orvosok, s elterjesztik Boerhaave klinikai gyakorlatát. Boerhaave ugyanakkor az orvostudomány nagy rendszerezője is: egyesíti az orvostudomány addigi két szélsőséges irányzatát, az emberi szervezetet fizikai illetve kémiai szempontból értelmező ún. jatrofizikai és jatrokémiai irányzatot Sydenham hippokratészi iskolájával s mindehhez hozzáteszi a maga klinikai módszerét. Számtalan művet írt, közülük különösen kettő az, melynek nagy orvosi hírnevét köszönhette s melyekből a kor valamennyi orvosa tanult. Az egyik az Institutiones medicae in usum annuae exercitationes domesticos digestae. (Leyden, 1708.) E mű az elméleti orvostudomány alapja, még 15 kiadást ért. A másik az Aphorismi de cognoscendis et curandis morbis in usum doctrinae medicae (Leyden, 1709.) c. 27 Évkönyv 417