AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1965-1966. Budapest (1967)

IV. Könyvtörténet, könyvtártörténet, művelődéstörténet - Somkuti Gabriella: Korszerű természettudományos irodalom Széchényi Ferenc és Teleki László könyvtárában (II)

telén helyettesíteni; de jó nyomon járt, amikor elmélete szerint az életerő, a „sal vitae" belégzés útján kerül a szervezetbe. Az oxigént csak 1774-ben fedezi fel J. JPriestley, s nyomában kialakul az a szemlélet, mely az állati szervezetet mint egy hőerőgépet fogja fel, amelyben a táplálék fűtőanyagként elég. A század végére nagyjában tisztázódik az állati és növényi szervezetben lejátszódó szén—hidrogén—oxigén anyagcsere lefolyása, s ezen a síkon még az élő szervezet valóban párhuzamba állítható a hőerőgépek működésével. A mikroszkópiai vizsgálatokra kell még rámutatnunk, mint amelyek döntő módon befolyásolták a biológia fejlődését, s így kihatással voltak természetesen az állattanra is. A fontos felfedezések még a XVII. század második felére esnek, s elsősorban R. Hooke, M. Málpighi, J. Swammerdam és A. Leeuwenhoek munkásságában tükröződnek. R. Hooke, a sejt felfedezője Micrographia c. művében (London, 1665.) elsőnek ad rendszeres leírást a mikroszkopikus világról. M. Malpighi a mikroszkopikus bonctan megalapítója. A XVIII. században, mint már említettük, a kutatásoknak ez a területe nem fejlődik lényegesen. Egyedül J. T. Needham mikroszkópiai vizsgálatai jelentősebbek. A biológiában a kutatás sokkal véletlenszerűdben ment végbe, mint pl. a fizikában. Ennek oka részben az, hogy a biológia kezdeti eredményei nem szolgáltak még semmilyen gyakorlati alkalmazás alapjául, illetve kiindulópontjául — másrészt az élet kérdésének kutatása óhatatlanul ideológiai korlátokba ütközött. Istenhívők és racionalisták egyaránt az élő szervezetben kívánták eszméik helyességének igazolását megtalálni. Az élet kérdésében uralkodó zűrzavarra jellemzőek pl. a szaporodás kérdése körül dúló viták. Bár már W. Harvey kimondta az „Omne vivum ex ovo" elvét, a XVII. század végén közel 300 nemzési hipotézis küzdött egymással. A tudományos viták a felvilágosodás századában is tovább folytatódtak, lelkes hívei voltak pl. a preformációnak, (eszerint a csírában eleve benne van az élőlény pontos, de kicsinyített mása) de még sokan hadakoztak az ősnemzés tanai mellett is, többek között olyan ismert tudósok, mint J. T. Needham és G. L. L. Buffon. A. Leeuwenhoek látta meg először mikroszkóp alatt az állati nedvben az ondósejteket, s C. P. Wolffé, a szentpétervári akadémia bonctan és «lettan tanáráé az érdem, hogy Theorie von der Generation c. művében (Berlin, 1764.) állást foglalt az embiró fokozatos fejlődése mellett. Az élettan területén alapvető még A. Háller svájci orvos, költő és polihisztor működése. Híres könyve, az Elementa physiologiae, a kísérleti élettan első alapvető műve, 1757—1766 között jelent meg. (Tom. 1—8. Lausanne.) Meg kell még emlékeznünk J. B. M. Lamarckról, bár műve, a Philosophie zoologique, melyben korát messze megelőzve a fajok fejlődéselméletét hirdeti, már a XIX. századba vezet át. (1809-ben jelent meg.) A természetrajzi ismereteknek tudományos színvonalon és ugyanakkor irodalmi stílusban való népszerűsítésének mestere a XVIII. században G. L. L. Buffon, a Jardin du Roi igazgatója, a nagy francia enciklopédia munkatársa. Hatalmas 36 kötetes műve a Histoire naturelle (Paris, 1749—1788.) a Földre, az emberre, az állatokra, növényekre és ásványokra vonatkozó ismeretek óriási tárháza. Angol, német, holland és olasz nyelvre is lefordították, s egyes kötetei minden XVIII. századi jelentősebb könyvgyűjteményben szerepeltek. Sikerét elsősorban érzékletes megjelenítő erejének és képzeletdús stílusának köszönhette, míg tudományos téren jóval alatta maradt a kor jelentős szakíróinak. Természettudományos nézeteiben sok haladó vonás található, de ugyanakkor ellentmondás is: végeredményben hatása jóval pozitívabb, mint műveinek értéke. 411