AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1963-1964. Budapest (1966)

II. A könyvtári munka módszertani kérdéseiről - Pethes Iván: A zeneművészet és a zenetudomány könyvtári osztályozásának kérdései

A könyvtári osztályozási rendszerek fejlődésében a XIX. század négyötöde nem hoz lényeges változást. Megemlíteni a rendszerezők közül tulajdonképpen csak kettőt érdemes: Ersehet és Brunet-t. Johann Samuel Erschvöl már korábban röviden szó esett. Itt annyit jegyezzünk meg róla, hogy bár rendszere nem talált követőre, az zenei szempontból mégis figyelemre méltó. A zene első és alapos felosztását ugyanis az ő sémájában találjuk meg. Ez az osztályozási rendszer korához viszonyítva már igen fejlett. Sőt, ha meggondoljuk, hogy tudománycsoportosítását a „Nyelvtudomány" „Filozófia" és „Pedagógiá"-val kezdi és csak ezeket követik a tudományok speciális ágai, azt kifejezetten haladónak mondhatnánk. Sajnos szisztémájának bonyolultságát a formális logikára oly jellemző dichotomikus tagolási elv még áttekinthetetlenebbé teszi, bár ezt rendszerében szerencsére nem vezeti következetesen végig. Felosztásának nagy pozitívuma, hogy abban igyekszik korán túlmutató módon, hajlékonyan felosztani a tudomány egyes területeit. Álljon itt néhány példa annak illusztrálására, hogy a zenei vonatkozások rendszerében hol találhatók: Pedagógia: itt az oktatás különleges formái között tárgyalja a különböző művészeti iskolákat. Ipartudomány: hangszerkészítés, különösen orgonaépítés, Történelem: mind az általános, mind az egyes korok, nemzetek stb. történetének tárgyalásakor szerepel a kultúrtörténet; maga a Zene — az irodalommal együtt — a Szépművészetek között foglal helyet és a főosztály legkidolgozottabb részét képezi. Bőségesen tagolt zenei alosztálya, mely a „Hangzó (időbeli) művészetek" között foglal helyet, már az elkövetkezendő XVIII—

XIX. század fordulójának új szemléletével rokon. A felosztás terminiológiája is igen fejlett képet mutat. Jelentősek itt még azok a szakok és alszakok is, melyek mind az irodalom, mind a zene egyéb művészetekkel való kapcsolatára utalnak. Az osztályozás zenei vonatkozásainak kiváló felosztási és rendszerezési munkáján érzik alkotójának komoly tárgyi tudása, valamint a zene iránt érzett szerető vonzódása. Alapos zenei felosztása Dewey megjelenéséig a maga nemében páratlan. A zenét közel sem tagolja rendszerében ily mértékben a kor másik jelentős bibliográfusa, Jacques Charles Brunei. Jeles „Manuel du fo"&ra«>e"-ének harmadik főosztálya — mely a „Tudományok és művészetek" címet viseli — 7. osztályában a képzőművészetek bőségesen tagolt csoportjai végén szerepel a zene, mindössze hét szakkal. Ezekben a következő, meglehetősen elnagyolt alosztályokat találhatjuk: bevezetés, történet; ókori és középkori szerzők; szótárak (zenei műszótárak); a zeneelmélet és zeneszerzés alapvető és szakanyagának kézikönyvei; énektanítás módszertana; gyűjteményes zeneművek; hangszeres zene oktatásának módszertana. A fejezet elején rövid utalást találhatunk arra, hogy a zene akusztikai vonatkozásai a fizika szakban találhatók meg. Mint ebből a felsorolásból is láthatjuk, a kifejezetten praktikus felosztás — a mai „szortiment" egyszerűsítő tendenciája —- már Brunei tisztán gyakorlati céllal készült könyvkereskedői rendszerének bennünket érintő vonásaiban nem hoz semmi újat. Áttekintésünk során eljutottunk a XVIII—

'XIX. század fordulójára és itt meg kell állnunk, hogy rövid számvetést készítsünk. A teljességre törekvés igénye nélkül alább megkíséreljük ábrázolni a zenének a társművészetekkel való kapcsolatait. 77