AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1963-1964. Budapest (1966)

IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok. - Ferenczy Endréné: Az Országos Széchényi Könyvtár Olvasószolgálatának története 1802—1919

iratokat, okleveleket és unicumokat is rendelkezésre kívánt bocsátani, magánszemélyek azonban ezeket csak az olvasóteremben tanulmányozhatták. A kölcsönzést — az előírás értelmében — saját kezű aláírással kellett elismerni, a valóságban azonban a nyilvántartásnak ezt a rovatát is, hasonlóan az előző korszakhoz, a könyvtáros töltötte ki. A kölcsönzések regisztrálására 1866b

an újabb két kötetet nyitott a könyvtár: egyikben a kölcsönzők nevének betűrendjében, a másikban a kölcsönadott művek alapján tették meg a bejegyzéseket.

79 (E két kötet már csak a nyomtatványokat sorolja fel, a kéziratok kölcsönzését, miután 1866-ban különvált a Kézirattár gyűjteménye, külön kezelték.) A visszaszolgáltatást dátum igazolja, melyekből megállapíthatjuk, hogy a határidő betartását nem kezelték nagyon szigorúan. Nem ritka a több évre húzódó kölcsönzés sem, és reklamálásra is aránylag kevésszer és általában csak egy év eltelte után keiült sor. A könyvtár tudományos jelentőségét bizonyítják a kiragadott nevek, abban a sorrendben és olyan címmegjelöléssel, ahogyan azt a kölcsönzési nyilvántartás feltünteti: Szigligeti Ede (MednyánszJcy Alajos: Elbeszélések c. művét kölcsönözte 1867-ben), Jókai Mór szerkesztő, Horváth Mihály püspök, Ballagi Aladár tanárjelölt, Bucsánszky Alajos nyomdász, Csemegi Károly igazságügyminiszteri államtitkár, Szarvas Gábor pesti kir. gymn. tanár, Táncsics Mihály (Sajnovics: Demonstratio c. művét, valamint az Aranyírcmbitát), Herman Ottó (az Erdészeti Lapoh néhány évfolyamát), Pesty Frigyes, Gyulai Pál egyetemi tanár, Pósa Lajos tanár, Csengery Antal, Grill Károly könyvkereskedő, Beöthy Zsolt tanár, Izsó Miklós szobrász stb. E nevek mellett akadnak szép számmal a kölcsönzők sorában egyetemi hallgatók,- tisztviselők, sőt elvétve, gimnáziumi tanulók is, de ezeknek többsége csak valamelyik könyvtáros jótállása mellett vehette igénybe az állományt.. A Széchényi Könyvtár olvasószolgálata e hosszú, több, mint félévszázados korszak folyamán, hatalmas fejlődésen ment keresztül. Fejlődését külső tényezők hatása ösztönözte és az ezekhez alkalmazkodó belső könyvtári munka menete^ segítette elő. A főváros fejlődése, nemcsak a lakosság számának az ipari kapitalizmus kibontakozásával összefüggő emelkedését jelentette, hanem a kulturális, intézmények összpontosulását is. Ennek hatására pedig viszonylag szélesebbévált mind az egyes tudományok aktív művelőinek, mind a szépirodalom és a tudományok iránt érdeklődőknek köre. Es bár a különböző jellegű és színvonalú könyvtárak elszaporodásával megoszlott e kör kulturális igényeinek kielégítése, a nemzeti könyvtár speciális állományának vonzerejét ez nem csökkentette. A hungarica könyvanyag mellett a kéziratok, oklevelek, majd 1884 után elsősorban amagyar hírlapok egyedülálló gyűjteménye jelentette azt a többletet, melyet a Széchényi Könyvtár a többi tudományos-, szak-, és közművelődési könyvtár mellett nyújtani tudott olvasóinak. E körülmények hatása következtében megnövekedett számú olvasóközönség; ellátása szükségszerű változást hozott a könyvtár közönségszolgálati munkájában is. Egyfelől a gyűjtemény lassú, de mégis állandó gazdagodása, másfelől az olvasók és kutatók számának emelkedése új könyvtári szervezet és előírásszerű belső rendszer kialakítását tette szükségessé, szakítva az előző korszak hagyományos^ részben a könyvtárőr személyétől függő gyakorlatával. A gyűjtött dokumentumok sokfélesége más-más őrzési és feltárási munkamódszert kívánt, ezért jöttek létre egymás után a könyvtár külön tárai: a nyomtatványok osztályából 1866-ban kivált Kézirattár, 1882-ben a családi levéltárakat őrző Levéltári Osztály, majd 15* 227