AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1963-1964. Budapest (1966)

IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok. - Ferenczy Endréné: Az Országos Széchényi Könyvtár Olvasószolgálatának története 1802—1919

1876-tól kezdődő adatok bizonyítják, ekkorra fejeződött be ugyanis az állomány végleges elrendezése és így az állandó jelzettel ellátott, betűrendes katalógussal és szakrepertóriummal felszerelt anyag használata könnyebbé, kiszolgálása gyorsabbá vált. így a következő tíz éven keresztül csaknem állandósult az évente kb. 20 000 olvasó, ez a szám csak 1886-tól kezd ismét csökkenni. A csökkenést csak az első két évben indokolja az olvasóterem ablakozási munkálatai miatt korlátozott nyitvatartási idő. De ennél jelentősebb oknak azt tekinthetjük, hogy a XIX. század utolsó negyedében megszülető és gyors ütemben fejlődő könyvtárhálózat kezdi megosztani az olvasói igények kielégítését. Az egymás nyomában alakuló iskolai- és népkönyvtárak, kaszinói, egyleti könyvtárak, valamint az 1900-ban létesülő Városi Könyvtár a szépirodalmi olvasmányok iránti érdeklődést maguk felé fordítják, a tudományos intézetek mellett működő szakgyűjtemények az intézeti dolgozók szakmai érdeklődését elégítik ki, a minisztériumok, valamint az országos és városi hivatalos szervek könyvtárai pedig az igazgatással kapcsolatos problémákban tudnak felvilágosítással szolgálni. Ezt a fejlődést tükrözik a forgalom számadatai is. 1869-ben a főváros lakossága 280 349 fő volt, ennek 2%-a látogatta az év folyamán az Országos Széchényi Könyvtárat. 1880-ban már nemcsak a népesség szaporodott (370 767 fő), hanem a nemzeti könyvtár anyagát használók százalékos aránya is növekedett, az összlakosságnak 5,7%-ára, majd a kilencszázas évek elején, az előbb említett könyvtáralakulási folyamat eredményeként ismét 3%-ra csökkent.

73 így a nemzeti könyvtár közönségszolgálati funkciója jelentős mértékben szűkült. A használat egyre inkább a tudományos kutatás, elsősorban pedig az egyetemi tanulmányok elősegítése irányába tolódott el. Az olvasóknak főleg az utóbbi kategóriája: az egyetemi hallgatók árasztották el egyre tömegesebben az olvasótermet. Már Pulszky Ferenc idézett szolgálati szabálytervezete, 1882-ben, külön is kiemeli a könyvtár látogatói között az egyetemi hallgatókat, akiknek a tanulmányokhoz szükséges olvasmányokkal való ellátását az Egyetemi Könyvtár szűkös (bár a Széchényi Könyvtár olvasóterméhez viszonyítva lényegesen kedvezőbb) helyviszonyai nem tudják biztosítani. Számuk az évek során egyre növekedett, így pl. ha egyetlen évben megnézzük a Széchényi Könyvtár olvasóinak foglalkozási megoszlását, a következő kép tárul elénk: 1889-ben beiratkozott 1287 személy. Ebből egyetemi hallgató 1022, gimnáziumi tanuló 152, tanár 13, hírlapíró 14, egyéb foglalkozású 86. Ennek az utolsó csoportnak az összetétele meglehetősen heterogén, színész, könyvelő, gazdász, fodrászsegéd, kereskedő, szabó, katonatiszt, orvos, ügyvéd, lelkész nevével egyaránt találkozhatunk. Az egyetemi hallgatók száma ekkor tehát az olvasóknak csaknem felét alkotja és feltehetőleg ezeknek bizonyos hányada számára a könyvtár inkább csak a zavartalan tanulási lehetőséget nyújtotta, magát az állományt nemigen vették igénybe. Ez az arány csak 1905 után módosult némiképp, amikor a világítás problémájának megoldásával sikerült a délutáni nyitvatartási is biztosítani. Az olvasók száma ugrásszerűen csaknem 40%-al emelkedett, és valószínűleg éppen a délutáni látogatók módosították a tudományos kutatók arányát, akiknek munkáját a könyvtár minden módon igyekezett is támogatni. A munkahelyek egyikében külön kutatószobát bocsátott rendelkezésükre, ahol a nyitvatartási idő eltelte, délután 4 óra után is dolgozhattak, sőt a nyári, rendszerint két hónapos zárvatartás idején is a nap meghatározott óráiban folytathatták könyvtári kutatásaikat. Ilyen előnyös intézkedésekkel sikerült is az olvasók megoszlási arányát a következőképpen módosítani: 224