AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1963-1964. Budapest (1966)
IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok. - Ferenczy Endréné: Az Országos Széchényi Könyvtár Olvasószolgálatának története 1802—1919
ját. Mind a Bécsben élő történész, Johann Christian Engel (aki a könyvtárkatalógus I. pótkötetének előszavát írta), mind pedig ekkor már Kovachich is (aki pedig a nyilvános könyvtár gondolatát annak idején elsőként vetette fel) szerencsésebbnek tartotta volna, ha a gyűjteményt továbbra is Cenken őrzik. 7 Gotzig János, a kassai akadémia tanára aggodalmat keltőnek tartja, „hogy az. ország összes irodalmi kincsei egy nyitott városban gyűjtessenek össze." Ehelyett javasolja, hogy Komárom vára erődítményeinek védelmében lehetne a gyűjteményt biztonságban megőrizni a jövő számára. 7 Széchényi célja azonban a nemzeti és polgári tudomány fejlődésének előmozdítása volt, és e célt a könyvtár csak a nyilvános használat biztosításával szolgálhatta. A hivatalos megnyitás 1803. december 10-én volt, azonban, mivel a termek helyreállítási és rendezési munkálatai elhúzódtak, ez a megnyitás kezdetben inkább csak a gyűjtemény bemutatásának lehetőségét nyújthatta, használatáét nemigen 9 » E kezdeti korszak olvasó- és kutatóközönségéről pontos adataink nem maradtak fenn. Számuk meglehetősen csekély lehetett. Nem kedveztek a használatnak a gyűjtemény kényszerű vándorlásai sem: 1805-ben a francia támadás veszélye elől a menekülés Temesvárra, melynek következtében nemcsak a novembertől márciusig tartó oda-vissza szállítás ideje alatt volt a ládákba zárt könyvanyag hozzáférhetetlen, de újabb időt vett igénybe a kéziratok és könyvek visszaosztása, ismételt rendezése is. így csak 1807-ben, az országgyűlés idején került sor a nádor utasítására egy külön olvasóterem berendezésére. Ezt megelőzően a használatra csupán két adat utal. 1807 augusztusában a nádor felhívja Miller Jakab Ferdinánd figyelmét, hogy tudomása szerint a könyvtárban több oklevelet és kéziratot lemásoltak és közzétettek, engedélye nélkül. Miller válaszában kifejti a kéziratok használatának eddigi módját: ismeretlenek csak kívülről tekinthették meg azokat, kutatásra csak tudósok és hivatalos személyek juthattak hozzá. 10 E válaszból arra következtethetünk, hogy, ha nem is nagy számban, de használták már ezen időt megelőzően is a kutatók, a könyvtár anyagát, de kutatási területük inkább a kéziratok és oklevelek gyűjteményére utalta őket, mintsem a könyvekre. Ez a helyzet egyébként a könyvtár későbbi története folyamán is fennáll: Miller 1811-ben Széchényihez írt levelében 11 arról panaszkodik, hogy a kutatók zöme a kéziratokat keresi,, a nyomtatványokat csak igen ritkán. Feltehetőteg valóban közrejátszik ebben aMiller által megjelölt ok is: a nyomdák a kötelespéldány beszolgáltatásra vonatkozó rendelkezéseket nem tartják meg és a könyvtár szűkös pénzügyi keretei nem teszik lehetővé a külföldi hungaricumok 'gyűjtésének teljességét sem; így az. olvasók, e viszonyok ismeretében, nem is keresik a legújabb nyomtatványokat az országos könyvtárban. Emellett azonban már ekkor felfigyelhetünk a Széchényi Könyvtárral szemben támasztott olvasói igények speciális jellegére is: a könyvtár gyűjteményének — a kutatás szempontjából — legfőbb értékét a kéziratok (és a. későbbiekben a hírlapok, jelentették, ezen a területen tudott unicumokat nyújtani, míg a nyomtatványok tanulmányozását, a magánkönyvtárak mellett, az. Egyetemi Könyvtár is biztosította. A használatra vonatkozó másik adatunk ebből az időszakból szintén csak feltevésekhez nyújt lehetőséget, konkrét tényeket nem közöl. 1807-ben, a könyvtár végleges elhelyezésének régóta napirenden levő kérdése, a látszat szerint,, megoldáshoz közeledett. 12 A könyvtárat is magába foglaló Magyar Nemzeti Múzeum szervezése új, önálló épület szükségességét vetette fel. Miller erre vonatkozó 14* 211
