AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1963-1964. Budapest (1966)

III. Az OSZK gyűjteményeinek anyagából - Windisch Éva: A magyar tudománytörténet forrásaiból

XIX. század első felében Magyarországon elért legmagasabb gyógyászati színvonalról. Végül az orvosi kéziratok utolsó csoportjaként az orvostudomány mint tudományszak történetére vonatkozó anyagot sorolhatjuk fel: jelentős orvosok személyére vonatkozó forrásokat, orvostörténeti bibliográfiákat és összefoglalásokat, s a XIX. és XX. századból származó feldolgozásokat — megjegyezve itt, hogy a magyar orvostudomány történetének feltárása, bár az összefoglaló orvostörténeti mű még hiányzik, előrehaladottabb fokon áll, és nagyobb múltra tekinthet vissza, mint a magyar tudomány és technika számos más ágának története. E források között a legrégebbi Weszprémi István levelezésének egy kötete és a működésére vonatkozó néhány más kézirat (Quart. Lat. 1980, 1985, Fol. Lat. 3176.). Már a XX. századból származik Apáthy Istvánnak szakmai és más irányú levelezése és hivatalos irományai. (Quart. Hung. 2452—2457.)

37 Az orvostörténeti anyaggyűjtések sorát a sokoldalú bibliográfus Horvát István magyarországi, galíciai és bukovinai orvosdoktori disszertációkról készített bibliográfiái nyitják meg (Quart. Lat. 1312, 1311.), Fekete Lajos XIX. századi orvostörténész kéziratos feldolgozásai és anyaggyűjtései folytatják (Fol. Lat. 1283—1287, Quart. Hung. 1836, 1837.), Ernyey József kisebb jelentőségű anyaggyűjtése (Fol. Hung. 2142.) s Bélcefi Rémig egyetemi előadásai (az Árpád-kor egészségügyéről, 1900. Quart. Hung. 3472.) zárják. További kutatás feladata kideríteni, hogy e — részben nyersen fennmaradt — anyagból mi látott napvilágot, ill. mi az, ami mai orvostörténészeink részéről a kiaknázást megérdemli. * * * A fentiekben ismertetett anyag a magyar tudománytörténet forrásbázisának csak egy szűk szektorát jelenti, s képünk semmiféle szempontból sem nevezhető teljesnek. így is visszatükrözi azonban a természettudományok magyarországi fejlődésének elmaradottságát a XVI—

XVIII. században, elsősorban a matematika, fizika, kémia területén. Az elmaradottság számos okát vizsgálni itt nem lehet feladatunk; egy dologra azonban épp az ismertetett forrásanyag alapján mutathatunk rá, s ez a természettudományok idegen — latin és német — nyelven történő művelése, ami nemcsak a szélesebb körű fejlődésnek vetett gátat, hanem megnehezítette az alkotó, továbbépítő munkát is, s a tudományosságot a hagyományok elsajátításának színvonalán állította meg. így a magyar nyelvű kéziratok aránylag kis számát s egyes tudományágak fejletlenségét egymással összefüggő jelenségeknek foghatjuk fel. Végül fel kell vetni a kérdést: mennyiben jelent értéket az ismertetett kéziratanyag a magyar tudománytörténeti kutatás számára? 1. Egyes darabok vagy nagyobb egységek — néhány hagyaték és gyűjtemény — a magyar tudománytörténet fontos emlékei, önmagukban is jelentős források. 2. A jelentéktelenebb, egyenként nem értékelhető kéziratok lehetővé teszik a magyar tudománytörténetnek a nyomtatott anyagon túlmenő, mélyebb feltárását. Ha egy tudományág történetének rekonstruálásánál csak a nyomtatásban megjelent műveket vesszük tekintetbe, kettős veszélynek tesszük ki magunkat: egyfelől, hogy jelentős, de publikálásig nem jutott nézeteket vagy eredményeket hanyagolunk el; másfelől, hogy a pubhkált művek — és szerzőik — helyét 170