AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1963-1964. Budapest (1966)
III. Az OSZK gyűjteményeinek anyagából - Durzsa Sándor: Egy korai itáliai ars dictaminis az Országos Széchényi Könyvtár kódexében
a próza következő meghatározása olvasható: „Dicitur autem prcsa longa oratioa lege metri soluta, que infra heroicum non debet quantitate mutilari, ultra vero prolixior valet quantumlibet haberi." A rendkívül furcsa a dologban azonban az, hogy Beda Venerabilis kérdéses művében a hivatkozott megállapítás nem található. Egyáltalában, sem Beda retorikai sem grammatikai műveiben nincs olyan rész, amely a próza ilyen meghatározását tartalmazná. Két későbbi ars dictaminisben, mégpedig Petrus Blesensis és Gervais de Melkley művében találkozunk ugyanezzel a meghatározással, akik kifejezetten hivatkoznak forrásként Bernardus munkájára. Közreadóik, E. Heller és E. Farai a Bedára, való hivatkozás forrását szintén hiába keresték. 17 A kérdéses Z?eáa-meghatározás egyébként valamely fíeda-kommentárból is származhat. Az irodalomban történik említés Bedakommentárról, szövege azonban még kiadatlan, s így a kutatás számára nem hozzáférhető. 18 A prózának az ars dictaminis-ekben elterjedt ilyetén meghatározása valójában Isidorustól származik, amint ezt a XIII. század első felében működő Johannes de Garlandia ki is mondja: „Prosa ... dicitur ... a prosum, quod est productum secundum Isidorum, quasi sermo productus." 19 Isidorus meghatározását azonban leegyszerűsítették és félreértették. 0 ugyanis productus alatt nem. longust, hanem rectust is ért, ami a latin provorsus = prorsus megfelelője. Idézzük: „. . .quae non est perflexa numero, sed recta, prosa oratio dicitur, in rectum producendo." 20 A félreértett longus melléknév szinonimája a prolixus, amivel, először Bernardus ars-ában találkozunk. Nyilván ugyanebből a forrásból származik a körülbelül egykorú névtelen Aurea Gemma meghatározása is a prózáról i „Prosa est prolixa oratio absque lege metri composita, dicitur autem prosa apo toy proson id est a prolixitate verborum." Az Aurea Gemma e meghatározásának forrását még a legújabb kutatás sem tudta felderíteni. 21 A kérdés a most vázolt összefüggésben leli szerintem magyarázatát. Bernardus ars-ának fentebb idézett meghatározásában jelenlegi ismereteink szerint minden előzmény nélkül jelenik meg az a követelmény, hogy a próza terjedelmét a hexameter terjedelme szabja msg. Mint láttuk, a forrásként, megjelölt Beda-mű ilyen megállapítást nem tartalmaz, de a középkor más retorikai, grammatikai forrásaiban sem találjuk nyomát. Ezt a tételt egyébként a kódexünk első felében olvasható Baldwinus Liber dictaminum-a, is szó szerint átveszi, de átveszi a XII. század második felében Petrus Blesensis és a XIII. század elején működő Gervais de Melkley is. 22 A rendkívül különösnek ható meghatározás interpretálására eddig az irodalomban semmiféle kísérlet sem történt. Annak magyarázatára, hogy az említett stílustanító munkák a prózaírótól miért kívánják meg a hexameter-sorok figyelembevételét, a következő meggondolás látszik valószínűnek. Érdekes és eredményes vizsgálatok bizonyították, hogy a könyv terjedelme az antikvitásban meglehetősem kötött volt. 23 A terjedelem mértékét azonban a sor jelentette, mégpedig az a sor, mely a legkorábban és a legáltalánosabban elterjedt versformáé, a hexameteré. A hexameter-sor határozta meg ily módon a paginák szélességét is. A könyv sorát, prózai szöveg esetében is, éppen ebben az összefüggésben nevezték a rómaiak versusnak. A versus terjedelméről •— és itt félreérthetetlenül prózai szöveg sorairól van szó — Cicero így nyilatkozik: „E quattuor igitur quasi hexametrorum instar versuum . . . constat fere plena comprehensio." (Orator 222.) Ilyen forrásból, ebből az antik hagyományból került bele Bernardus ars dictaminis-ébe, s közvetítésével az említett többi ars dictaminis-be is ez a különös meghatározás. 146
