AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1963-1964. Budapest (1966)

III. Az OSZK gyűjteményeinek anyagából - Durzsa Sándor: Egy korai itáliai ars dictaminis az Országos Széchényi Könyvtár kódexében

Egy korai itáliai ars dictaminis az Országos Széchényi Könyvtár kódexében DUEZSA SÁNDOR I. Az Országos Széchényi Könyvtár Clmae. 10. jelzetű kódexe két fogalmazástanító traktátust tartalmaz. A kódexet a Könyvtár latin nyelvű kéziratainak nyomtatott katalógusában Bartoniek Emma írta le.

1 E leírás szerint a XII. századból származó 42 levélnyi terjedelmű hártyakódexet szinte teljes terjedelmében egy Baldwinus nevű szerző Liber dictaminum c. műve tölti ki, csupán a kódex utolsó lapjain, a 41. levél verzóján és a 42. levélen olvashatunk olyan töredéket, ami az említett Liber dictaminum-mal nincs semmiféle összefüggésben. A kódex írása karoling minuscula, nagysága 15,4 x 11,2 cm. Kötése nem eredeti, provenienciájárói annyit tudunk, hogy Jankovich Miklós gyűjteményéből származik. Mivel az 1830-as évszámot viselő Jankovich-íéle tulaj donbélyegző szerepel benne, arra következtethetünk, hogy 1836-ban került a Széchényi Könyvtár állományába. Bartoniek munkája révén a Széchényi Könyvtár latin nyelvű kódexei csak 1940-től váltak a nemzetközi kutatás számára is hozzáférhetővé, ezért Baldwinus művét eddig egy grazi kézirata alapján ismeri az irodalomtörténet. A budapesti kódex azonban nem csupán Baldwinus művét tartalmazza, amint azt Bartoniek tudni vélte. A 11. levél rectóján ugyanis véget ér Baldwinus munkája e szavakkal: „Einem opusculo facio, artem contentus signasse, non que ex arte sunt exempla." Ugyanitt folyamatosan egy második mű kezdődik a következő verssorokkal: „Consimile res omnis amat nec competit unquam,/ Si quis dissimiles res simul esse velit." A 11. levél verzójának 19. sora e mű szerzőjének a nevét is elárulja: „Bernardus siquidem tantummodo verba notavit, / Cuncta velut docuit spiritus almus eum." E második mű szövege a kódex 41. levelének rectóján ér véget a következő szavakkal: „. . .pre omnibus memorie sunt commendande." Ugyanitt és a 42. levél rectóján „Si quis has triginta missas. . ." kezdetű, XII—

XIII. század fordulójáról származó sorok olvashatók. A kódexet a 42. levél verzóján két, a pápai udvar ellen írt epigramma és az állatöv ábrázolása zárja. Az első epigramma így hangzik: „Papa iubet quecumque libet sed pauca tenentur,/Leges namque suas opprimit ipse prior./Sacra Dei que credit ei Deus ad moderandum,/Vendi defendit, quod tarnen ipse facit." A második epigramma a főnévragozás eseteit (accusativus és dativus) használja fel virágnyelvként a kúria kapzsiságának és romlottságának ostorozására. Ezt a szöveget Lehmann egy sokkal későbbi kéziratból ismeri, az általa bemutatott epigramma a mienkénél valamivel terjedelmesebb.

2 Irodalomtörténeti érdekességként érdemes megemlíteni, hogy kódexünk, 141