AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1961-1962. Budapest (1963)

IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok - Markovits Györgyi: Üldözött irodalom (Kitiltott, elkobzott, inkriminált prózai írások a Horthy-korszakban)

Üldözött irodalom KITILTOTT, ELKOBZOTT, INKRIMINÁLT PRÓZAI ÍRÁSOK A H O R T H Y-K ORSZAKBAN MARKOV ITS GYÖRGYI A Horthy-korszak huszonöt esztendeje alatt szörnyű regénye íródott az irodalomnak. Számszerűen, dokumentumok bemutatásával is kimutatható, miképpen alkalmazták a hatályos magyar jogrendszer tételeit az irodalom ellen. Az író szinte egy világgal állt szemben. A lét legkeservesebb problémáival kellett küszködnie, s ha ezen már túljutott, keresztül kellett verekednie magát a szerkesztőségek drótsövényein és aknazárjain, s ha műve végre nyomtatásban megjelent, még nem ért célhoz. A legkonszolidáltabb időszakban is állandóan feje fölött lógott valamelyik paragrafus alkalmazásának Damoklész-kardja. (A fehérterror sommás intézkedéseiről és a háborús korszakban újra hatályba lépő előzetes cenzúráról nem is szólva.) Az embert körülményei szabják meg, az írót is. Gondoljunk az óriásira duzzadó önkontrolra, a minden irányba menekülni próbáló félelemérzésre, a sejtekbe beivódó társadalmi méretű rettegésre, mely alól senki sem vonhatta ki magát. Es ez volt a cél. Ha a huszonöt év cenzúrájának eredményét összegezni próbáljuk, vagyis megállapítjuk a kitiltások, betiltások, ügyészi vádemelések, első,másod- és harmadfokon lefolytatott bírósági tárgyalások, elkobzások számát, s a kijött összeget a németországi vagy az olaszországi hasonló számokhoz mérjük, vagy általában tesszük egymás mellé a korabeli magyarországi helyzetet, a sajtóviszonyokat, a fent említettekéhez — viszonylag meglepő eredményekkel találkozunk. Ismétlem, hogy viszonylag. Leszámítva az őrjöngő fehérterror és a nyilas korszak stádiumát, látszólagos sajtószabadságot tapasztalunk Magyarországon. Az-irodalom légköre azonban mérgezett volt. Ebben a légkörben válik keserűvé, mint az epe, Nagy Lajos, keseredik meg Móricz Zsigmond, zárkózik elefántcsonttoronyba Babits Mihály és Szabó Lőrinc, küszködik filléres gondokkal szinte minden írónk, mint például Krúdy Gyula, veti magát vonat elé József Attila — s amikor a levegőből már arra sem futja, hogy az író lélegzetet vegyen: pusztul el Radnóti Miklós és sok más. Számos fennmaradt dokumentum, ügyészi végzés, vádirat, ítélet tanúskodik arról, hogy kik voltak az üldözött írók, s hogyan éltek. Legtöbbje egészen fiatalon kerül a bíróság elé, általában „vagyontalanok" és „állástalanok". A Literatúra című folyóirat 1932-ben kibocsátott kérdőíveire beérkezett válaszok elárulják az írásból élők szörnyűséges anyagi nyomorúságát. 109 megkérdezett közül a fele nem rendelkezett önálló lakással: összesen kettő tudott megélni az irodalomból, 51 állásban volt, a többi 58 állás nélkül, munkalehetőség híján. A válaszadók 70 százalékának írásból semmi keresete nem volt. Ugyancsak a Literatúra ismerteti Bresztovszhy Ede 1934. november 26-i, „A magyar iro326