AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1961-1962. Budapest (1963)

III. Az OSZK gyűjteményeinek anyagából - Keresztury Dezső: Arany János egy ismeretlen tréfás költeménye. (A költő játékos kísérleteinek kérdéséhez)

sét. 1860-ban ott is megélénkült az élet; nemrég mutatta ki Bikácsi László (Mikor irta Arany János a Reményinek c. versét? írod. tör. Közi, 1955. 82. 1.) és bizonyította Barta János (Arany adalékok, írod.Tört. 1959. 65.1.), hogy Reményi Ede éppen 1860 tavaszán nem sokkal A négy jövevény kelte előtt járt ott; Arany verset is rögtönzött emlékkönyvébe. A szabadságharcban szívvel-lélekkel résztvett, Petőfi-rajongó Szerdahelyi sem maradhatott érintetlen a nemzeti reménykedéssel teli mozgolódástól, amely akkor országszerte megfigyelhető volt. Aranyt nyilván még régebbről ismerte. Ugyancsak Mályuszné utal az öreg Prielle Kornéliának, Szerdahelyi feleségének 1882-ből való leveleire, amelyekben Arannyal való találkozásáról, beszélgetéséről ad hírt. „Hát így kell találkoznunk 35 év múlva" — idézi a mindkettőjük öregkori nyomorúságán humorizáló költőt s így folytatja: „aztán olyan élénk színekkel beszélte, hogy milyen alak voltam és hogy tűntem fel a szalontai utca közepén, midőn egy nagy bot segítségével gázoltam a sarat, hogy a jegyzőlakhoz jussak" (i.m. 256. 1.). Ez 1847 őszén, a Szerdahelyivel való ismeretség kezdetén történt; bizonyos, hogy a társulattal Szerdahelyi is ott járt Szalontán. De ha akkor nem találkoztak is, találkozhattak később. Szerdahelyi 1854 után egyre sikeresebb s társaságilag is megbecsültebb tagja lett a főváros társadalmának; Gyulai barátja volt Kolozsvárt, Pesten Egressy Gábor körébe került, s bár az idősebb művész féltékeny volt rá, bevette a NemzetiSzinház vezetését sugalmazó tanácsadók: „Feleki, Szerdahelyi, Egressy és Szigligeti" társaságába, (i.m. 161. 1.). így is kapcsolatba kerülhetett tehát Arannyal, akit az ötvenes évek második felében, amikor a szellemi elitet újjászervező barátainak mindig inkább szükségük volt rá, egyre többször elfogott a „pestezhetnék", s aki 1859—60-ban — latolgatva-húzódozva bár — szivével, vágyával, érdeklődésével már a fővárosban élt. 1858. december 15-én az újraéledő Akadémia tagja lett; 1859 október végén Pesten járt a Kazinczy-ürmeipségek alkalmából; október 31-én széket foglalt; Gsengeryéknél, ahol lányával együtt szállva volt, számos notabilitással jött össze; s a fővárosban töltött hét alatt talán a Nemzeti Színházban is volt. 1860 április elején újra Pestre utazott lányáért; mindkét alkalommal láthatta Szerdahelyit, találkozhatott is vele. A monográfus még egy feltehető találkozásról ad hírt eléggé elmosódottan. Amikor Szerdahelyi holttestét Szatmárról Pestre vitték, Debrecenben megállt a vonat, s ott is elbúcsúztatták a népszerű művészt. „Később egy csöndes öregúr szállt fel a vonatra. Evek múlva meleg barátság fogja Priellehez fűzni, — most némán ült a megtört asszony mellett. Gyászolni aztán igazán jól tudott Arany János (I. m. 227 1.) Érdemes talán arra is felhívni a figyelmet, hogy Arany éppen 1860 júliusában, tehát A négy jövevény keltezése utáni hónap folyamán, újra élénkebb kapcsolatba került Egressy Gáborral, akihez tíz évvel ezelőtt szép verset intézett abból az alkalomból, hogy a népszerű színész hazatért törökországi bujdosásából. Egressy 1860 elején elküldőtte Aranyn&k folyóirata, a Színházi Lapok első számait. 1860 július elsején Arany megköszönte ezeket. Egressy Shakespeare-íordítást is kért tőle a lap részére s a költő, levelére másolva, elküldte barátjának a János király első felvonásának első jelenetét. A levél végén megkérdezte: „Mikor jössz még Kőrösre sanyarogni ?" Nyilván újabb küldeményt is kapott a lappéldányokkal, mert július 27-én megköszönte ezeket s kérte, hogy a 26—27-ik számok helyett, amelyeket megkapott már, a 29-iket küldje el Egressy; így együtt lesz az egész sorozat a 30-ik számig. „Ha összeszedhetem magamat, viszonzásul tán én is 247