AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1961-1962. Budapest (1963)

II. A könyvtári munka módszertani kérdéseiről - Németh Mária: A központi katalógus szerkesztésének Berghoeffer-féle módszere

mértékig üzemszervezési eszközökkel — a társadalom szolgálatába állítania. Midőn ilyen gondolatokkal és tervekkel foglalkozott, szinte „könyvtári mérnöknek" (Bibliotheksingenieur) tekintette magát, s ezt a hivatását éppen olyan szépnek és hasznosnak tartotta, mint a nagyüzemi mérnök feladatát. Lényegében ez a realista, mérnöki felfogása vezette a központi katalógus reformjához is. Könyvtárának költségvetése csekély volt, ugyanakkor a gyors és hatásos tájékoztatás érdekében viszonylag rövid idő alatt kevés pénzbe kerülő, de ütőképes központi katalógust akart szervezni.

4 Mivel célkitűzése nem állt arányban anyagi lehetőségeivel, egyre inkább a gazdaságos és egyszerű megoldás eszközeit, módszereit kezdte kutatni. így jutott el a központi katalógusok szerkezeti és szervezeti újjáalakításának elvi és módszerbeli alapjaihoz. A látszólag prakticista kiindulás (minél olcsóbban, minél könnyebben kezelhető és gyorsan létrehozható központi katalógust szervezni) nem maradt meg az ökonómiai felfogás keretében, hanem kiterjedt a központi katalógus funkciójának, társadalmi és tudományos felhasználásának, szervezeti és szerkezeti hagyományainak teljes átértékelésére. Szinte észrevétlenül (életében alig méltányolták) Berghoeffer a modern központi katalógus elméletének megalapítója, szerkesztésének és felépítésének szabályozója lett olyannyira, hogy a második világháború után rendszere egyre nagyobb figyelmet keltett és mind szélesebb körben terjedt el. E területen érvényes alapelvét a következőkben foglalhatjuk össze: Kora általános felfogásával szemben (ez különösen a porosz, illetve német GesamtJcatalogTa, mint e típus kiemelkedő és példamutató teljesítményére jellemző) felismerte, hogy a központi katalógus elvileg és szerkezetileg gyökeresen különbözik az egy könyvtár betűrendes katalógusától, annak szerkezeti és szervezési szabályait tekintve. Lényegében a központi katalógus céljait és feladatait fogalmazta újra. „Hosszan gondolkodtam ezen a problémán és úgy találtam, hogy csak a megszokás vagy hamis meggondolások vezethetnek arra, hogy az egy intézet katalógusépítésének módszereit átvigyük az egészen más funkciójú és lényegesen nagyobb terjedelmű központi katalógusra. Ennek nem kell a könyvek összetartozó csoportjait kimutatnia.. ., hanem csak egyetlen, de alapvető kérdésre kell válaszolnia: „ki tudsz-e mutatni számomra egy meghatározott, általam keresett dokumentumot, s meg tudod-e mondani, hogy hol található az ? " Ilyen módon a modern központi katalógus funkciójává emelte azt, amit ma már az elmélet és a sok évtizedes gyakorlat egyaránt igazol: a központi katalógus alapvető feladata a lelőhelymeghatározás s a könyvtárközi kölcsönzés támogat Emellett kifejtette azt is, hogy a központi katalógus segítséget tud nyújtani a szerzeményezés koordinálásához is. Az alapfunkció eléréséhez azt tartotta szükségesnek, hogy minél több anyagot, minél gyorsabban és olcsóbban gyűjtsön össze és rendezzen a katalógus számára. Ahhoz, hogy a központi katalógusok területén érvényesülő úttörő jelentőségét megértsük, meg kell ismernünk munkamódszerét és azokat a szempontokat, melyek a katalógus építése közben vezették. Felismerte, hogy a lelőhelymeghatározás és a könyvtárközi kölcsönzés legértékesebb, legsokoldalúbb bázisai az egyes könyvtárak nyomtatott katalógusai és kurrens gyarapodási jegyzékei. Az ezekben való keresgélés, kutatás azonban 11* 163