AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1961-1962. Budapest (1963)
II. A könyvtári munka módszertani kérdéseiről - Szentmihályi János: A bibliográfia és az irodalomtörténet
gyakorlati szempont játssza a főszerepet abban, hogy olyan szépen elférnek egymás mellett a különböző funkciójú tevékenységek; a vagyonleltár készítés gazdasági funkciót betöltő tevékenységétől a fejlődést bemutató történettudományi szintetizálásig. Horváth János irodalomelméleti tételei közül nem egy máig is érvényes. 39 így mindaz amit az irodalomfejlődés változó tényezőiről megállapít, ma sem fogalmazható meg másképpen. Azonban az irodalmi készletnek, — mint változó tényezőnek, — elméletileg indokolt szaporítása az irodalomtörténetírás volumenének a valódi és látszólagos határterületekkel való kibővítése, egyben egy duzzadó nemzeti öntudat szükségszerű megnyilvánulása is. Egy korszakban, melynek jelenségei a hagyománykereső neobarokk építészet, a kultúrfölény bizonyítékokat kereső hangoztatása, a magyarságtudomány művelése, a magyar irodalomfejlődés öntörvényűségének hangoztatása, úgyszólván gyakorlati szükséglet egy szinte évezredes tradíciókkal rendelkező öntörvényű magyar irodalomtörténet megalkotása is, — még a fogalmak tudatos elhomályosítása árán is. Egy korban, amikor az őskutatás, a címhajhászás anakronisztikus virágkorát élte, amikor úgyszólván mindenki többnek akart látszani mint ami, amikor napirenden volt, hogy „szerényebb" származású emberek jó pénzért hangzatos nevek tulajdonosaival fogadtatták magukat örökbe, nem lehetett megelégedni a szerény ősökkel, azzal hogy van egyetlen história litteráriánk, a Waílaszkyé, és hogy Toldy Ferenc a magyar irodalomtörténetírás atyja. Melléje egy adoptáló őst is kellett keresni. Pedig: Wállaszhy műve derék és korszerű munka; és Toldy Ferenc, aki nem csak megírta az első fejlődést bemutató magyar irodalomtörténeti szintézist, hanem elkészítvén műve német változatát megtett mindent a magyar irodalomtörténetnek a világirodalomtörténet egészébe való beépítése érdekében is, Toldy tehát megérdemli az atya elnevezést. Kár tehát tőle az apaság jogát elvitatni és azt valami távoli elaggott szomszédra ruházni... Az előzőekben néhány, a regisztrálási és fejlődésbemutatási funkció összekeverésére vezető jelenség okaira kívántam rámutatni. A fogalomtisztázás célja, hogy a magyar és magyarvonatkozású irodalom regisztrálásával, azaz a magyar nemzeti bibliográfiával kapcsolatos kérdések félreérthetetlen fogalmak alapján legyenek kifej the tők. Jegyzetek 1. A história litteraria nevét Bacon: De dignitate et augmentis scientiarum c. műve tette közkeletűvé. Idézi Tarnai Andor: A magyar irodalomtörténeti hagyomány kialakulása. = ITK. 1961, 65. 637. p. 2. „Baco, aki elsőnek körvonalazta a história litteraria feladatait, az irodalomtörténetírást már eleve a szellemi fejlődés folytonosságának leírására utalta." Thienemann Tivadar: Irodalomtörténeti alapfogalmak. 2. kiad. Pécs. 26. p. 3. Lásd 1. jegyzet. 4. Conspectus reipublicae literariae 1785. 5. Máté Károly: Irodalomtörténetírásunk kialakulása. Minerva. 1928, 83—133. p. Kenyeres Imre: A magyar irodalomtörténetírás fejlődése a 18. században. Budapest, 1934. 6. Máté Károly i. m. 126. p. 7. Tarnai Andor i. m. 647. p. 8. TTo. 651. p.
