AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1960. Budapest (1962)

I. A könyvtár életéből - Nagydiósi Gézáné: A Hírlaptár raktári helyzete az új épület berendezésének perspektívájában

inkább ajándékozás folytán, magán- vagy közgyűjteményből került ide, és ami nem tartozik szorosan a hírlaptári gyűjtőkörbe, amiről azonban nem mondottak le különböző okokból. (Pl. értékesnek ítélték, vagy az ajándékozó iránti tapintatból, esetleg az adományozó kikötése folytán, vagy csupán a felelősségvállalást igyekeztek elkerülni.) Ebből az állományrészlegből a szaklapokra vonatkozóan a Hírlaptár már a múltban készített jegyzéket azzal az elgondolással, hogy ezeket a megfelelő szakkönyvtárakba juttatnák át. Ez nem történt meg. Egy ilyen mértékű „selejtezés" a Hírlaptár életében jelentős és nagy kihatású esemény, amely különös felelősséget ró a végrehajtókra. Az összes érdekek figyelembevételére megfelelő bizottságot kellene-e létrehozni, amelynek feladata volna minden egyes címmel külön foglalkozni, elvi és gyakorlati megfontolásuk mérlegelésével elbírálni, hogy különleges értékük, múzeumi jellegük, magyar vonatkozásaik, vagy egyéb szempontból nem kellene-e mégis a Hírlaptár keretében visszatartani. A többi anyag tekintetében meg kellene keresni azt a könyvtárt, ahol a magyar művelődéspolitikai, kultúrtörténeti stb. szempontok mellett a legtöbb hasznot hozná. Itt elsősorban a szakkönyvtárakra gondolunk, mert igen sok esetben csak ott keresik ezt a külföldi anyagot, nem is gondolva arra, hogy a nemzeti könyvtárhoz forduljanak igényükkel. Nem vitás, hogy az anyag átnézése, elbírálása, a naplókból, katalógusokból való kivezetése jelentős többletmunkával, sőt költséggel is jár. (1. fentebb Csüry István számítása.) De ez is megtérülne a megtakarított raktárhellyel és azzal a haszonnal, hogy a megfelelő szakanyag olyan helyre kerülne, ahol használni tudnák. Ha ez a kiválasztás nem történik meg, még mindig érdemes gondolkozni azon, hogy ezeket a dokumentumokat a többitől elválasztva tároljuk, fenntartva a lehetőséget egy későbbi kiválogatásra, s elkülönítve a szorosan vett nemzeti anyagtól. Érdemes továbbá a jövőre vonatkozólag bizonyos óvatossági rendszabályokat alkalmazni az irányban, hogy a társadalom, vagy egyes szervek jóakaratú kezdeményezése esetében se vegyünk át olyan anyagot, amely nem tartozik szorosan, gyűjtőkörünkbe, mert különben előre nem látott mértékben duzzadó állományunk fokozni fogja raktározási nehézségeinket: gondoljunk a Lenin Könyvtárra, amely 1959-ben fejezte be építkezéseit s már szinte megtelt, vagy a francia Nemzeti Könyvtár pótépületes sorsára (Versailles-ban), vagy a Washington Library of Congress-éra vagy több egyéb szovjet könyvtáréra is (pl. a Moszkvai Egyetem Központi Könyvtára, a Szovjetunió Tud. Akad. Keleti Oszt. stb.). Ugyanitt kell megemlítenünk a másod-, harmad-, negyedpéldányok kérdését. Bármennyire jól esik a könyvtárosnak, ha gazdagodni látja könyvtárát, mégis némi korlátozást kell tenni a bővítés irányában tekintettel az OSzK muzeális feladataira is. Különösen áll ez olyan esetben, mikor valamely sorozatnak egy-egy kötete lenne csak a harmad-, negyedpéldány, — itt ugyanis a gazdagodás nincs arányban a feldolgozásbeli hátrányokkal, avval a többletmunkával, amibe ennek az anyagnak számontartása, kezelése ós raktározása kerül. Az új raktárban az anyagot formátumok szerint szétválasztva, de lehetőleg egységesen kezeljük, tehát arra kell törekednünk, hogy ne legyenek külön kezelt részek, amelyek zavarják az áttekintést. Bizonyos elkülönítést úgyis meg kell valósítanunk, pl. az archivális anyagot külön kell kezelni és tárolni. . , 5* 67