AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1960. Budapest (1962)
IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok - S. Lengyel Márta: A negyvennyolcas osztrák forradalom eszmei előtörténetének problémáiról
vagyis éppen a Habsburg uralomra mért első nagy csapás idején volt a legjelentősebb. Ha tehát fel akarjuk tárni a szóbanforgó válságkorszak haladó osztrák mozgalmainak a történetét, akkor legelső és legfontosabb tennivalónkat azoknak az erőknek a vizsgálatában kell látnunk, amelyek 1848. március 13-án a metternichi kormányzat megdöntésével írták be nevüket a történelembe. * Persze Magyarországon Ausztria történetét eredeti források alapján kutatni általában nem könnyű dolog. De a szóbanforgó mozgalom lefolyásának eddig legkevésbé feltárt kérdései történetesen éppen olyanok, amelyeknek eredeti források alapján történő tisztázása még az osztrák levéltáraktól meglehetősen elzárt kutatók számára sem megoldhatatlan feladat. A legkevésbé feltárt ugyanis az osztrák forradalomnak a fennálló kormányrendszer bírálatán alapuló eszmei előkészítése. Ennek tanulmányozásához pedig elsősorban és túlnyomóan nyomtatott források feldolgozására van szükség. Mert Ausztriában a forradalmat előkészítő politikai harcot szinte kizárólag szellemi fegyverekkel s még ezekkel is csak igen szűk keretek között lehetett megvívni. Ennek magyarázata mindenekelőtt abban keresendő, hogy az örökös tartományokban semmiféle politikai szervezkedésre (pártok alakítására stb.) nem adódott lehetőség. Politikai nézetek kicserélésére legfeljebb bizonyos rendeltetésszerűen tulajdonképpen gazdasági és kulturális célokat szolgáló egyesületek összejövetelein nyílott alkalmuk a legbátrabbaknak (ilyen volt például a Niederösterreichischer Gewerbeverein, a Juridisch-politischer Leseverein vagy a Concordia nevű irodalmi társaság), ezeknek a keretei azonban fölöttébb elégtelenek voltak, s ezért ezek jelentőségét még csak összehasonlítani sem lehet olyan külszínre rokon alakulásokkal, amilyen példának okáért a pesti Nemzeti Kör volt, nem is szólva a magyar Védegyletről. Hiányoztak továbbá a közvélemény formálásának olyan alkotmányos fórumai, amilyeneknek a korszak magyar tÖ"ténetéből az országgyűléseket és a megyegyülóseket ismerjük. A Habsburgok örökös tartományait 1804-ben Osztrák Császárság néven formailag is egy államban egyesítették ugyan, a császárság rendjeit azonban közös birodalmi gyűlésre sohasem hívták egybe. S ha az egyes tartományokban tartottak is időnként rendi gyűléseket, ezeknek a jelentősége is eltörpült a hasonló magyarországi testületeké mellett. Az örökös tartományok rendjei még annyira sem szólhattak bele az állam életének az irányításába, amennyire ezt a magyar rendek a törvényhozásban való részvételük jogánál fogva megtehették, s a rendi gyűlések tárgyalásainak anyaga még olyan szűk csatornákon sem kerülhetett a nyilvánosság elé, amilyeneken a magyar országgyűléseké. Ezek után politikai vélemények nyilvánításának eszközéül maradt volna a sajtó és a könyvkiadás. Csakhogy, ami a lapkiadást illeti: az osztrák abszolút állam szigorúan őrködött azon, hogy semmiféle politikai kérdésre vonatkozó önálló vélemény sajtóhoz ne jusson. Bécsben mindössze két kifejezetten politikai jellegű lap jelent meor, a hivatalos Wiener Zeitung és a félhivatalosnak számító Oesterreichischer Beobachter; ezekbe egyedül a kormányhivatalok által alapos megfontolás után engedélyezett híranyag kerülhetett, politikai vezércikkeket az olvasók ezektől természetesen nem várhattak. Az egyes tartományok hivatalos lapjainak pedisr a Pécsben megjelent színtelen és szokványos cikkek átvételére kellett szorítkozniuk. így Magyarországtól eltérően az örökös tar298