AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1960. Budapest (1962)

III. Az OSZK gyűjteményeinek anyagából - Markovits Györgyi: Üldözött költészet. (Kitiltott, elkobzott, perbe fogott verseskötetek a Horthy-korszakban)

ítélésére' pedig vádlott, mint középiskolai érettségivel bíró egyén kellő belátással bírt. vizsgálóbírói beismerése szerint tudta is versfüzete tartalmának büntetendő voltát, védekezése tehát kellő alappal nem bír. A „Reorganizáció" című versben a vád tárgyává tett következő kitételek foglaltatnak: „Az én testem a proletárok teste, ez az amit igába fogtak ez az amit sokszor fölmutattak ez az amit kerékbetörtek . . . Mikor a Wertheim-zárak fölpattannak meglátjátok az én arcomat . . . Az én arcom a proletárok arca, ismertek engem ? Ujjaim alatt világok jönnek. Még csak most kezdődött el a harcunk ..." Ezeket a kitételeket az említett vers vád tárgyává nem tett egyéb részeivel kapcsolatban vizsgálva, a kir. ítélőtábla arra a meggyőződésre jutott, hogy vádlottnak a proletariátus eszméjétől átitatott lelkülete a mostani világrenddel nincs megelégedve, a proletár világrendet tartja az emberiség boldogítójának, s ezen új világrend bekövetkezését kívánja, a lassú és küzdelmes átalakulás útját is leírja, azonban a vád tárgyává tett kitételekben arra való izgatás, hogy olvasóközönségében a mai állami és társadalmi renddel szemben elégedetlenséget vagy gyűlöletet keltsen és ezt a mai világrendet erőszakos módon felforgassa, fel nem ismerhető, de nem található fel azokban az olvasóközönséget a gyakorlati keresztülvitelre irányuló reábírni törekvés sem. Azért a kir. ítélőtábla az elsőbíróság ítéletének most tárgyalt részeit az itt kifejtett indokok alapján a Bp. 423. §. 3. bekezdéséhez képest helybenhagyta". (Szegedi ítélőtábla 1929. évi V. 15. 838/1928.) Kir. Kúria: , . . .a semmisógi panaszokat elutasítja. Indoklás: I. A vádlott és védője részéről a Bp. 385. §. 1. a) pontja alapján bejelentett semmisségi panaszt, mint alaptalant a Bpn. 36. §. értelmében azért kellett elutasítani, mert a kir. ítélőtábla az ítéletében kifejtett indokokból helyesen állapította meg azt, hogy a vádlott verseiből a másodfokú ítéletben idézett kitételek által részben Isten ellen gyalázó kifejezéseket használt, részben pedig a római katolikus hitfelekezet vallásos tiszteletének tárgyait nyilvánosan meggyalázta s ezáltal közbotrányt okozott. A kir. ítélőtábla ugyan nem állapított meg olyan tényeket, amelyekből a közbotrány okozásra következtetni lehetne, hanem csak annak a jogi álláspontjának adott kifejezést, hogy a szóbanforgó kitételek a közmegbotránkoztatás kiváltására alkalmasak, azonban a kir. Kúria álláspontja szerint ez elégséges is a Btk. 190. és Kbtk. 51. §.-ában foglalt fenti tényálladéki elem megállapításához, mert különben a szóbanforgó bűncselekmények éppen azokban a legsúlyosabb esetekben, midőn sajtó útján vannak elkövetve, amidőn tehát a közbotrány, mint külsőleg észlelhető jelenség, a dolog természete szerint bizonyítható alig volna, megtorolhatok nem volnának. A birói gyakorlat izgatási bűncselekménynek megállapításához sem kívánja meg, hogy a hallgató vagy olvasó lelkületében az izgalomig fokozott gyűlölet érzése tényleg kiváltassék és külső jelekben is megnyilvánuljon, hanem elégségesnek tartja a beszéd, a szöveg tartalmának ez érzés kiváltására alkalmas voltát. Ennek megfelelően a Btk. 190. és a Kbtk. 51. §.-ai alá eső bűncselekmények megállapításához az erre vonatkozóan kifejlődött bírói gyakorlat szerint szintén elégséges a gyalázó kifejezéseknek a közbotrány kiváltására alkalmas volta s csak ez a gyakorlat képes a fenti szakaszok által védeni kívánt jogi értéknek, tudniillik a hívők vallásos érzületének azt a védelmet biztosítani, amelyben a törvényhozó ez érzületet részesíteni kívánja. Egyébiránt a királyi Kúria megismerése szerint a szóbanforgó kitételek a botrányosság fogalmát kimerítik és mivel a vádlott ezeket a kitételeket körülbelül ötszáz példányban sajtó útján közzé is tette és így a nyomtatványt kétségkívül számosan el is olvasták, a közbotrány esete is fennforgott. II. A közvádló semmisségi panaszának a táblai ítélet felmentő része ellen a Bp. 385. §. 1. a) pontja alapján bejelentett részét, mint alaptalant a Bpn. 36. §.-a értelmében azért kellett elutasítani, mert a Btk. 248. §. és az 1921. évi III. te. 5. §.-a címén vád tárgyává tett kitételek homályosságuknál és érthetetlenségüknél fogva nem alkalmasak sem az érzékiség felkeltésére, élesztésére, sem pedig a fennálló társadalmi rend elleni izgatásra. III. Végül mint alaptalan elutasítandó volt a közvádló részéről a II. Bn. 28. §.-a alapján bejelentett semmisségi panasz is, mert vádlott büntetlen előéletű s az iratok tanúsága szerint súlyosan tüdőbeteg és cselekményének elkövetése óta hibáján kívül öt évnél hosszabb idő telt el, ezek a nyomatékos enyhítőkörülmények pedig a Btk. 92. §.-ának alkalmazását, a vádlott teljes vagyontalansága pedig pénzbüntetésének a kir. ítélőtábla által kiszabott összegben megállapítását indokolttá teszik." (Kúria 1930. I. 29. B. I. 4193/1929.) 196