AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1960. Budapest (1962)
I. A könyvtár életéből - Az Országos Széchényi Könyvtár működése 1960-ban
Az Országos Széchényi Könyvtár működése 1960-ban BEVEZETÉS Ha megkísérelnők az utókor szemüvegén keresztül vizsgáim az Országos Széchényi Könyvtár 1960. évi működését, lényeges eseményeket vagy változásokat az előző évekhez képest alig tapasztalnánk. Szerényebb mértékkel, a kortárs helyzetéből nézve azonban, az 1960. évi munka sok-sok részlete közül ki tudjuk emelni az előremutató, a fejlődés határozott jeleit magán viselő mozzanatokat, melyek joggal vetítik már elénk a szocialista nemzeti könyvtár megvalósítandó képét. A közeli szemlélet természetesen a fények mellett mély árnyékokat is észlel, fájdalommal tapasztalja, hogy a mostoha elhelyezési viszonyok 1960-ban sem változtak, az állomány jelentős része kötetlenül maradt, a modern munkaszervezés elvei és a modern technika eszközei még csak szerény keretek között honosodtak meg. Örömmel állapíthatjuk meg mégis azt az alapvető tényt, hogy a könyvtár, 1960. évi működésére több olyan fontos eredmény is jellemző, melyek jól illeszkednek az 1952-es minisztertanácsi határozattal megindított, a könyvtári törvényben rögzített és az 1957. évi felülvizsgálattal előrelendített folyamatba. Sok jel mutat arra, hogy a könyvtár végre egyre tisztábban átérzi központi jellegéből adódó felelősségteljes hivatását és ha jelenlegi fizikai körülményei méltatlanok is e fontos szerephez, ha egyes funkciók végzésének vagy nem végzésének kérdése még felmerül is, nem kétséges, hogy az egyszer kijelölt utat a túlnyomó többség jónak érzi és az újtípusú nemzeti könyvtár ügyét egyre öntudatosabban szolgálja. Az eredményekre és hiányosságokra az alábbiakban részletesebben kitérünk. Itt húzzuk alá még azt az általános pozitívumot, hogy a könyvtár 1960-ban a korábbi évekhez képest szigorúbban alkalmazkodott az év elején kidolgozott tervhez, a számszerű előirányzatokat is többnyire teljesítette. Jelentésünkben, az eddigi Evkönyvek beszámolóitól eltérően, összefoglaló képet adunk az egyes fő munkaterületekről és nem követjük a könyvtár szervezeti felépítésének rendjét. Az általános igazgatási, szervezeti, pénzügyi kérdésekkel kezdjük, majd a gyűjteményekkel rendelkező, az I., II. és III. főosztályokba tartozó osztályok közös feladatainak ismertetésével folytatjuk. Azután térünk át az országos könyvforgalmi tevékenység (IV. főosztály) és a Könyvtártudományi és Módszertani Központ munkájának tárgyalására. A jelentéshez csatoljuk a számszerűen mért munka legfontosabb táblázatait. 11