AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1959. Budapest (1961)

IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok - Dezsényi Béla: Kossuth Lajos publicisztikai munkássága az emigrációban

feltüntetni, „negédli, mintha nem is akarna a közönséghez szólani"

02 Kossuth pontos különbséget tett magánlevél és közlésre szánt nyílt levél között: tiltakozik, amikor Horváth Mihály egyik munkájában Te/ekihez és Jósikához itt leveleit közli.

53 Magánlevelet a levél írójának engedélye nélkül nem szabad közölni. De nyílt leveleiben a személyhez szóló, bizalmas hang csak stílusforma. Igaz, hogy Deákhoz intézett első Cassandra-levelét egyidejűleg a Magyar Újságnak is megküldi közlés céljából, de nem is mondja, hogy közlését bizalmasnak tekinti. Közügyben, akkor, amikor olyan kérdésről van szó, amiről országgyűlésen vagy a sajtóban vita folyik, Kossuth magánlevelet nem is ír. Ilyenkor úgy érzi, hogy minden sora a közé. Nem bizalmas közlés, de nem is egyszerű irodalmi mű, hanem politikai tett, publicisztikai mű, amely hatásra számít és hatását a szerző valóban éppoly pontosan ismeri, mint egykor a vezércikkekét. Kossuth a távolban, lap nélkül is még mindig a század legjelentősebb magyar publicistája, akit a gyorsan fejlődő magyar polgári sajtóban haláláig senki sem múlt felül. A.^ Iratok Kossuth életének második felében az októberi diploma épp oly fordulópont, mint az elsőben a márciusi forradalom. „Hazafiúi kötelességemnek tekintettem azon lenni, hogy a magyar szabadságügy iránti érdeklődés oly gyökeret nyerjen a szabad népek közvéleményében, miszerint attól ne lehessen tartanunk, hogy ha a magyar nemzet újra kitűzné hazájának vérrel áztatott földjén a szabadság zászlaját, az elhagyatottság érzete erélyét elzsibassza"

54 — így foglalja össze ő maga emigrációs működésének tartalmát. A cél mindvégig az új függetlenségi harc megindítása és az Ausztriával való egyezkedési kísérletek első hírére úgy látja, itt az ideje újra a hazába helyezni át az ellenállás színhelyét. Forradalmi küzdelemre készül s nyílt levelei az ő szemében ennek a küzdelemnek a bevezetői. Nem távolból gyakorolt méltóságteljes kritika a meglevő és megváltozhatatlan helyzet felett, hanem a mindvégig remélt változás harcos előkészítése. „Méltó szerep-e ez egy Kossuthoz?" kérdi 1881-ben Gyulai Pál.

55 Csakhogy Kossuth a méltósággal nem törődik: nem szobrot akar állítani magának, hanem mindvégig az ügyet kívánja szolgálni, a magyar nép függetlenségét és jólétét. Felszisszen, amikor azt olvassa, hogy szülőföldjére „arra a Zemplénre, melyben az idén az emberek szinte éhen haltak, reábocsáttatott a parlamentáris kormány parancsa, hogy a ki adóját rögtön le nem fizeti, annak gabonáját még lábon le kell foglalni adó fejében. Szegény földieim! Azt hitték, a sok koplalás után jól fognak lakni a sárga kalászból, mit isten kegyelme megérlelt számukra — s lefoglalják adóba lábon. Írva van, hogy „sic vos non vobis mellificatis apes", és ez igaz. A méhtől is elviszik a mézet, melyet munkájával gyűjtött, de annyit mégis csak hagynak neki, hogy télen át megélhessen. Hjah! az méh — a zempléni földmíves csak ember. „Az állam nem lehet el adó nélkül." Ez igaz. De hát az ember ellehet kenyér nélkül? — Minő molochchá lett ez a szó: „állam", ebben a „cultur-század"-ban. Mennyire beteg ez a társadalom."

56 Az Iratok is ennek az egyenesen előretörő küzdelemnek a része. Nem memoár, nem önéletrajz és nem is történelmi forrásközlés, hanem polémikus 23* 355