AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1959. Budapest (1961)

IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok - Kókay György: Javaslatok a könyvolvasás népszerűsítésére 1789/1790-ből

Javaslatok a könyvolvasás népszerűsítésére iy8pjiypo-bol KÓKAY GYÖRGY 1. A magyar felvilágosodás korának egyik gyakran felvetett kérdése volt a közművelődésnek, a nemzet „pallérozottság"-ának az ügye. Íróinkat Bessenyeitől kezdve nyugtalanította az a sivár kép, amely a magyar társadalom kulturális helyzetéről szeme elé tárult mindazoknak, akiknek alkalma nyílt összehasonlítást végezni hazánk és a nyugati országok viszonyai között. Elmaradottságunk első felismerői és tudatosítói közülük kerültek ki. De nemcsak az összehasonlítás révén kellett íróinknak a magyar társadalom szellemi fejletlenségére és igénytelenségére rádöbbenni, hanem a műveikkel szemben tanúsított közöny által is, hiszen ez alapjaiban veszélyeztette és kétségessé tette annak a nyelvi és irodalmi megújulásnak a sikerét, amely hazánkban a XVIII. század utolsó évtizedeiben megindult. Nem csak arról volt szó, hogy az irodalmi élethez alapvetően hozzátartozó olvasóközönség hiányzott (és az írók, mint Ka^incz)' megjegyezte, csak egymásnak írták könyveiket), hanem arról is, hogy e részvétlenség következtében maguknak a műveknek a kiadása és anyagi előállítása is komoly nehézségekbe ütközött. Mecénások a magyar főrendek számához képest csak elvétve akadtak; és nem sok sikerrel járt azoknak az igyekezete sem, akik a kilencvenes évek elején, a nemzeti-nemesi mozgalmak idején, a főnemesek ilyen irányú megnyerésére törekedtek. De ismeretes azoknak a meddő fáradozásai is, akik a prenumeráció révén igyekeztek kiadványaikat megjelentetni.

1 Csokonai, Kazinczy és mások keserű, csalódott megjegyzései bizonyítják: a XVIII. század végén még nem volt hazánkban olyan társadalmi osztály amelyre bizton számíthattak volna az írók. „A magyar főrendek nagy része, mint hazájokból száműzötteknél történni szokott, nemzeti nyelvét elfeledte. A közép és alsó nemesség nem szeretett könyvekkel foglalkozni; s a tudományos karban azok, kikre a franczia vagy német nyelv szeretete nem ragadott, a deákot kedvelték. A magyar író néhány oskolai ifjakat kivéve, alig talált olvasó közönséget" —• írta ezekről az időkről visszaemlékezéseiben Kis János.

2 Történtek ugyan kísérletek a nemesség e magatartásának a megváltoztatására és a nemzeti irodalom ügye iránti fogékonyságának a kifejlesztésére. A magyar felvilágosodás írói: Bessenyei, Kazinczy, Csokonai és mások a főrendektől elsősorban anyagi támogatást, a köznemességtől pedig azt szerették volna elnyerni, hogy műveltségük fejlesztése által fogékonnyá váljanak nemzeti kultúránk alapvető kérdései, a magyar nyelv és a magyar 292