AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1959. Budapest (1961)

III. Az OSZK gyűjteményeinek anyagából - Markovits Györgyi: A Nemzeti Könyvtár remotái nyomán

című, betiltott könyvében (Miskolc, 1924, Reggeli Hírlap kiadása, 489. p.), hogy „1914. június 26-án, az első bizalmassal meghalt a sajtószabadság, amelyről hiszen már a béke idején is tisztán tudtuk, hogy messzi áll a demokratikus népek sajtószabadságától. . . Sajtó szempontjából már a háború előtt se voltak nálunk abszolút ideális állapotok: arról azonban, ami az első sajtórendelet dátuma, 1914. június 26-ika után következett, még a legkeményebb koponyák sem mertek volna legtitkosabb álmaikban sem fantáziálni. . . A sajtószabadság lett a világháború első súlyos sebesültje a középponti hatalmak frontján és semmi kilátása arra, hogy nagyfokú rokkantságából hamarosan felépüljön." Az első időkben barbár katonai cenzúra működött. A Népszava 1919. október 10-i száma Sajtószabadság című cikkében felsorolja azokat az újságokat, melyeknek árusítását a Magyar Nemzeti Hadsereg fővezérlete megtiltotta. Nem tréfáltak: Horthy fővezérségének egy „szigorúan bizalmas" parancsa alapján Somogyi Béla és Bacsó Béla szociáldemokrata újságírókat meggyilkolták és a Dunába dobták a tiszti-különítményes gyilkosok. De nemcsak az ellenzéki lapok munkatársai forogtak veszélyben: mindennapos volt a szerkesztőségek, nyomdák, kiadóhivatalok megtámadása; a munkatársak, árusítók bántalmazása; az újságok elégetése, a polgári lapok betiltása. A Népszava 1919. október 9-i számának Tutore vetik a Népszavát című cikkében ezt olvashatjuk: „Nagykanizsára semmiféle ellenzéki lapot nem engednek be. . . Pápán a Népszava elleni gyűlölet tombol, a Budapestről érkező utasokat az állomáson megmotozzák és akinél budapesti ellenzéki lapokat találnak, attól azt elkobozzák és akinél Népszavát találnak, azt megverik. Simontornyán az előfizetőknek nem kézbesítik a lapot, a lapokat a postán összeszedik és elégetik. . . Siófokon, Tapolcán nincs veszedelmesebb bűn, mint a Népszava olvasása, de szorgalmasan elégetik az összes polgári lapokat, a keresztény sajtó kivételével. . ." A fehér terror hivatalos és „nem-hivatalos" tombolása közben a magyar nép legjobbjai csöndben és szívósan megkezdték a harcot a holnapért. Itthon: üldözött vadként, meghúzódva a munkásság és parasztság, a rettegő, megfélemlített értelmiség soraiban; Bécsben, a magyar emigráns írók első központjában; a második világháború idején főleg Moszkvában, továbbá Párizsban, Prágában és mindenütt a világon, ahol csak megvethették lábukat. Az első kiadványok, melyeket a nagy égetések után Horthyék betiltottak, a fehér terrorral foglalkoznak. Gábor Andor, Hidas Antal, Hajnal Jenő, Magyar Lajos és mások megrázóan igaz műveket írtak erről a korszakról. Prózában, versben s a képzőművészet nyelvén tárták a világ elé a magyarországi fasizmus első korszakának bűneit. *** Az ellenforradalmi rendszer „konszolidálódott". 1921-ben hatályon kívül helyezték a kivételes sajtórendészeti ellenőrzést. Új korszak következett, melyben új módszerekre volt szükség. Valamelyest lazították a megkötöttséget. Lapok, folyóiratok, kiadók indultak. Bethlen István 1921-ben tartott kormányprogram-beszédében

3 azonban már ismét hosszasan foglalkozik a sajtócenzúra kérdésével. A kormánynak 263