AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1959. Budapest (1961)

III. Az OSZK gyűjteményeinek anyagából - Berlász Jenő: Istvánffy Miklós könyvtáráról

pedig — amint Istvánffy jelentősége mindinkább elmosódott emlékezetükben — maguk is egyre kevesebb ügyet vetettek a régi kézirat-gyűjteményre. Amíg a tárgyi érdeklődés a hagyaték iránt két-három nemzedéken át, kb. a XVTI. század végéig elevenebben élt az örökös családokban — valószínűleg nagyban folyt a terebélyesedő rokonság körében való kölcsönözgetés, elajándékozás. Bizonyság erre a kismartom és a nagjiapponyi kódex. Később a XVIII. század közepétől kezdve pedig, amikor a családi érdeklődést mindinkább a tudományos kutatói érdeklődés váltotta fel, megkezdődött az Istvánffykéziratoknak a családi levéltárakból és könyvtárakból tudós-könyvtárakba való átvándorlása. E folyamat a XIX. század második felében érhette el tetőpontját. Egyes állomásait Kercselich, Kukuljevié és Nagy Imre neve jelzi. Az Istvánffy iránti családi kegyelet fokozatos elenyészését másfelől a régi megrongálódott Istvánffy-kötéseknek „szebb", divatos új kötésekkel való kicserélése fejezi ki. * Az Istvánffy'-könyvtár felbomlását — a jelek szerint — teljesnek kell tekintenünk, akárcsak a többi nagy humanista-könyvtárét. Helyreállítási kísérletről — úgy véljük — szó sem lehet többé. A könyvtártudománynak be kell érnie azzal, hogy szerény indításunk nyomán a jövőben megkísérli összeállítani a bibliotéka hajdani állományának mennél teljesebb jegyzékét, illetőleg feltárni igyekszik a gyűjteménynek mindazokat a darabjait, amelyek Magyarország, Jugoszlávia, vagy más szomszédos ország gyűjteményeiben még lappanganak. A magyar történettudomány munkásai mellett döntő szerep vár e feladat során a délszláv tudósokra. Amit sokszázados együttélésünk idején ebben, és sok más közös érdekű történeti kérdésben sajnos elmulasztottunk, azt talán baráti egymás mellett élésünk helyzetében megvalósíthatjuk. Reményt erre éppen Istvánffy Miklós emléke nyújthat. Ezt a kiváló humanistát a XVIII. század óta magyar és horvát történészek egyaránt saját népük jelesei közé sorolták. A közös tisztelet és nagyrabecsülés a jövőben legigazabban talán abban juthat kifejezésre, ha a magyar és délszláv kutatás egymást támogatva, kétoldalú munkával rója le Istvánffy iránti régi adósságát: feltárja egész életét, életének minden fontos vonatkozását, így könyvtárának történetét is. Jegyzetek 1. A kódex kifejezést itt tágabb értelemben használjuk, az értékes kéziratos könyv (liber manuscriptus) fogalmának jelölésére. 2. Kazaházi Joó János a XVI. század második felében előbb a királyi kancellária titkára, utóbb királyi tanácsos, majd királyi személynök volt. L. Nagy Iván: Magyarország családai. [A következőkben: Magy. csal.] V. 349. — Országos Széchényi Könyvtár, kézirattár, Fol. Lat. 4006. IV. csomó, 27 f. A név előtt levő írás a kötet hátán teljesen elmosódott, s így nem lehet tudni, hogy Kazaházi milyen összefüggésben volt a kézirattal. 234