AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1958. Budapest (1959)

IV. Könyvtár- és művelődéstörténeti tanulmányok - Nagydiósi Gézáné: Karács Ferenc rézmetsző-munkássága (Halálának 120. évfordulójára)

„Két nap óta a társalgás fő tárgyát e toaszt teszi." — Fűzi hozzá Csernátony. — „A legáltalánosabb érzelem, melyet az a kisebb és nagyobb szalon világában felköltött a borzalom s némi sötét sejtelem.. .'* — írja nem minden gúny nélkül. Még a „szocialista" lapok is — mint az Événement — túlzásnak minősítik. De vajon maga a munkásság annak tartja-e? „ ... korreszpondenciális kötelességemnek tartam kimenni a nép közé az elő- és külvárosokba, aminthogy tegnap este ki is mentem." S amit itt tapasztal: a nép gyűléseket tart, s mindenütt Blanquit éltetik. Az egyik munkást megkérdezi, nem félnek-e attól, hogy ha nyíltan Blanqui mellé állnak, akkor elvesztik polgári szövetségeseiket? S a válasz gyönyörű megfogalmazása annak, ami a késői polgári demokratikus forradalmakban valóban mindig megtörtént, s amit mai történelemszemléletünk is nagyon hasonló módon tanít: „Citoyen! Valamennyi forradalmunkat éppen az ön ellenvetéséhez hasonló figyelmeztetésekre való hajlásúnk, engedékenységünk buktatá meg; minden győzelmünk után tele hagytuk beszéltetni füleinket 'feledékenységrőli' szép szavakkal, s ráállva, hogy 'hát ne idegenítsük el a felénk jönni akaró, bár érdekkülönbség által velünk mindenben kezet nem fogható elemeket', diadalaink gyümölcseit mindannyiszor a reakció véré le, mielőtt megérhettek volna. Ennek többé lenni nem szabad. Mi okultunk. Saját véres tapasztaláson, s biztosítom önt, hogy ha még egyszer felkelünk, s fölkelve még egyszer győzendünk... többé nem fogjuk magunkat elaltatni, hanem fegyveresen fogunk diadalunk fája körül mindaddig őrt állani, míg gyümölcsei teljesen meg nem érnek. Miért lennénk mi tartózkodók, óvatosak, politikusok, je vous prie? Azért tán, hogy egy fél tucat épicier-t nyerjünk sorainkba, kik előbb-utóbb, tán a legkritikusabb percben dezertáljanak, ellenünk forduljanak? Ezt nem tesszük, nekünk nincs erre szükségünk. Nekünk homogén, végig kitartó elem kell, és ilyen van elég, nagy és hatalmas, mint a nyomor, melyben a munkásosztály sínylik." Ismeretlen álneve: Hontalan 1850. július 9. és október vége között cikkei nemcsak a Levelezések, hanem a Tárca rovatban is megjelennek. Tárcacikkeinek közös címe: Párizsi tollrajzok. Gyakran ugyanazon számban mindkét rovatba ír. Így aztán egy-egy számnak jelentékeny részét ő, az emigráns tölti ki. A tárcarovatban a Hontalan álnevet használja. Ezt az álnevet sem Szinnyei írói lexikona, sem Gulyás álnévlexikona nem említi. Egészen világos azonban, hogy ezeknek a cikkeknek is ő az írója. 1. Az augusztus 11-i számban elárulja, hogy a Párizsi tollrajzokat is ő írja. (Tehát ugyanaz a személy, aki az előbb tárgyalt cikkcsoport írója.) 2. A cikkek egy része Csernátony dolgairól szól. Október 1, 2, 3-án közölt cikkét „Csernátonytól kapta". 3. Többször elárulja keresztnevét, október 9-én Hontalan Lajost-t ír alá, október 18-tól csak Lajos-t. 4. Ifjúkori botlását említi (okt. 3.) (Életrajzi megfelelés). 5. Az augusztus 7-i számban tárcarovatbeli cikkét ugyanazzal a meg344