AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1958. Budapest (1959)

III. Az OSZK gyűjteményeinek anyagából - Kecskeméti István: Johann Joseph Fux ismeretlen zenei kézirata

Első kar: Szoprán Alt Tenor Easszus Orgona (continuo) Második kar: Szoprán Alt Tenor Basszus Orgona (continuo) Fux Te Deum-a. a ragyogó és ünnepélyes barokk zenei alkotások közé tartozik. Monumentális építkezése, többnyire „harmonikus" polifóniája, helyenként élesen körvonalazott metrikája, zenekarának fénylő hangfreskói és tömbökből alakított faktúrája a Händel nagy oratoriális kompozícióihoz vezető út egyik fontos állomását jelzi. E nagyszabású mű, akár majd a későbarokk érett oratóriumai, birtokában van a dramatikus illusztráció számos eszközének, csillogó fanfar jelek echo-játékától (3. verso) ősi turbák kavarodó mozgalmasságának felidézéséig (12. s következő fóliók), vagy a Sanctus, Sanctus, Sanctus énekes és harsonás szólistáinak végleges dinamikájától (6. recto) az e-moll szakaszok átszellemült, könyörgő hangjáig. Ez a hangnemek révén is erősen illusztratív művészet formailag is kiemelkedő szakaszokat szánt az e-moll tonalitásnak. Ezen az egykvintes magaslaton zajlik le a mű mértanilag is csaknem középső része (Te ergo quaesumus, 16. recto) és ebben a lágy-tónusú hangnemben fogant két, vonóskarral és continuoval keretezett szólisztikus szakasz is („Tu devicto mortis ...", 11—11' és „Dignare Domine die isto ...", 21'—22.), melyeket zártságuk, monódikus jellegük és vokális szólamuk igényessége miatt szinte már szopránáriáknak tekinthetnénk. A két hasonló szólam-összeállítású e-moll ária közül különösen az első emelkedik ki az egész műből, merész koloratúráival és vonószenekari ritornellbe ágyazott szigetszerűségével. így kerülnek egymás szomszédságába lírai deklamációk és himnikus fanfarok, homofon ária-típusok és erélyesen nekilendülő fugátok, triószerű megnyugvások és trombiták, üstdobok, hegedűk, orgonák tömbjein át összecsapó concertinók. És míg az egyes, formailag elkülönült tagok alaphangnemeinek kicsiny ambitusa soha nem emelkedik az egykvintes magaslat fölé és nem száll az egykvintes mélység alá, addig az illusztratív ábrázolásoknak széles skálája hullámzik, a miniatűr sinfoniától az ariózus monológig s a kórus-recitativótól a drámai mozgalmasságú, tömegjelenetszerű tablóig. Ez a mindvégig nyomonkövethető belső dramaturgia is figyelemre méltóvá teszi számunkra Johann Joseph Fux újonnan előkerült Te Deum-át és azt e műfaj legszebb barokk példáinak sorába emeli. 16 Évkönyv 241