AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

Dezsényi Béla: Az Országos Széchényi Könyvtár Hírlaptára. (Fennállásának hetvenötödik évfordulója elé.)

pen érkező) beszerzés 3470 kötetet tett ki. A könyvtár a harmincas években átlag 20 000 pengő állami javadalmazásban részesült — de ebből kellett kikerülni minden dologi szükségletnek, tehát valamennyi osztály beszerzésén kívül a felszerelési, fenntartási, könyvkötési költségeknek is. A beszerzés úgyszólván leküzdhetetlen nehézségei mellett valóban az állománymegőrzés vált a legsúlyosabb problémává: míg a Hírlaptár fennállásának első idejében minden teljes évfolyamát be tudta köttetni — az első világháborúig átlag évi 6—700 kötetet — addig 1920 és 1930 között voltak évek, amikor egyetlen kötetet sem lehetett beköttetni; 1930—1934 között rendkívüli támogatással kb. 4000 kötetet köttettek; attól kezdve újra csökkent a kötések száma. 1939-ben 488, 1940-ben 466, 1943-ban 275 hírlap- és folyóirat került ki bekötve házi könyvkötészetünkből! 1923-ig a kötésre nem kerülő hírlapok használhatatlanok és kezelhetetlenek voltak, mert addig az évfolyamok feldolgozása és katalogizálása a beköttetés után történt. 1923-tól kezdve a kötetlen anyag óriásira gyűlt tömege arra késztette a hírlaptár könyvtárosait, hogy az évfolyamokat kollacionálják és katalogizálják, függetlenül attól, hogy kötésre adhatják-e őket, vagy sem. És hogy legalább a raktárpolcokra beállíthassák az eddig csak kötegelt halmokba gyűjtött anyagot, bevezették a kötésre nem kerülő évfolyamok fedőlapozását: a két kemény kartonlap közé szorított, összekötözött, sarokcímkével és ún. „ellenőrző lappal" ellátott hírlapkötegek már a bekötött évfolyamok mellé állíthatók a raktári polcokon. Ez az intézkedés ideiglenesnek volt szánva, de az anyag egyre nagyobb gyarapodása és a költségvetés egyre nyilvánvalóbb elégtelensége miatt véglegesnek bizonyult: immár harminc éve anyagunk jelentékeny része csak fedőlappal van ellátva, ami természetesen a hosszabb időre való konzerválás szempontjából elégtelen: a porosodásnak, gyűrődésnek kitett újságok gyorsan pusztulnak. Használatuk is csak korlátozott lehet. Pozitív eredményeket ért el a Hírlaptár anyagának rendezése és katalogizálása terén. Míg Szinnyei idejében az anyag betűrendben állt — a formátumok különbözősége, meg a nyelvek szerinti csoportosítás az eredeti 5 betűrendet 1927-ig 15-re szaporította — addig az 1927-ben épített vasteremben már numerus kurrens szerint helyezték el a hírlapokat, mégpedig különválasztva az „élő", még szaporodó anyagot a „holt", megszűnt lapoktól, amelyeknél a szaporulatnak már nem kell helyet hagyni, tehát szorosan egymás mellá állítatok a kötetek, mint a könyveknél. Kidolgozták a katalogizálás szabályait és a részletes, minden évfolyam állagát és hiányait is feltüntető szolgálati katalóguson kívül 1930-ban egy betűrendes katalógust készítettek a közönség számára nemzetközi méretben, 1935-re pedig elkészült a hírlapokat megjelenésük helye szerint csoportosító földrajzi katalógus is. Munkába vették a szerkesztői és a szakkatalógust. 1933 végén a folyóiratok katalóguscéduláit — amelyek eddig a nyomtatványosztály katalógusdobozaiba voltak beosztva — egyesítették a hírlaptári katalógussal. Ettől kezdve a Hírlaptár kezeli az összes periodikákat, kivéve az évkönyveket, vagy a még azoknál is ritkábban megjelenő nyomtatványokat és általában az ún. „nem folyóirat jellegű időszaki kiadványokat". A könyvtár állandó helyhiánya okozta csak, hogy ez az egyesítés pusztán a katalógusban történt meg, az anyagra nézve azonban nem: nem kerültek át az 91