AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

V. Waldapfel Eszter: Az Országos Széchényi Könyvtár a felszabadulás óta (1945/1957)

Amikor végre a Könyvtár élére kinevezett miniszteri biztos az ellenforradalom leghangosabb, uszító elemeit az intézetből eltávolította, megindult, a bár lassú, de egészséges újjáéledés. Időközben február elején pártszervezetünk is újra szerveződött, munkatársaink ismét élénkebben kezdtek feladataik iránt érdeklődni s bizonyos általános fellendülés mutatkozott. Ebben a stádiumban érte a Könyvárat május közepén a Könyvtárügyi Tanács által kezdeményezett s a Minisztériumban elrendelt és megszervezett módszertani felülvizsgálat. E felülvizsgálat talán túl korai volt, részben még az ellenforradalom okozta zűrzavart, s így nem mindenben a reális állapotokat találta, túlságosan elhúzódó munkája pedig kétségtelenül bizonyos megtorpanást, várakozási álláspontot jelentett s így, időben, fékezte a spontán kibontakozást. Ennek ellenére komoly eredményt jelentett. Számos hiányosságra hívta fel a figyelmet, olyanokra, amelyeket belülről nem vettünk, talán nem is mindig vehettünk észre. A legnagyobb jelentőségű véleményünk szerint az volt, hogy nyomatékosan figyelmeztetett arra, hogy a könyvtár a sok ingadozás, új és új feladatok vállalása közepette elsődleges nemzeti könyvtári funkcióját: a minden vonatkozásban, gyűjtőkörében éppenúgy, mint szolgáltatásaiban és muzeális téren, is megkövetelt hungarica jellegét nem domborította eléggé ki. Erre a hiányosságra ugyan már egy korábbi 1955-ben szervezett, csak a szerzeményi osztályunkra kiterjedő felülvizsgálat is felhívta a figyelmet, feltárta e téren az állománygyarapításban mutatkozó hiányosságokat, azonban, részben mivel ez a felülvizsgálat számos kérdésben nem foglalt el olyan határozott álláspontot, mint az utóbbi, részben pedig az akkori szervezetlenség, a központi vezetés gyengesége s éppen szerzeményi osztályunk rendkívül rossz személyi összetétele miatt, a feltárt hibákat nem követték megfelelő helyes, s a kérdés megoldására szervezetten és egyértelműen törekedő megoldások. A felülvizsgálat másik, munkánkat kétségtelenül előbbrevivő jelentősége az volt, hogy határozott formában mutatott rá a már ismételten érintett szervezeti hiányosságokra és az egységes szellem hiányára. E hiányosságot már hosszabb ideje éreztük magunk is és évek óta beszéltünk arról, hogy állandóan növekvő, fejlődő intézményünk egész struktúráját, felépítését, az időnként felmerülő, el nem odázható, toldozgatás helyett, alapjaiban meg kellene változtatni. Az átszervezésre irányuló törekvések ugyan először az ellenforradalom alatt jutottakéi a tervek megfogalmazásáig, de e „reformtervek" természetszerűleg igen sok vonatkozásban antidemokratikusak voltak, igen sok téren így, pl. az állományvédelemmel kapcsolatban reakciósoknak mutatkoztak

41

. Éppen ezért e terveket elvetettük, viszont az átszervezés gondolatát ébrentartottuk s akkor, amikor az új, részben ideiglenes vezetés, a belső konszolidáció és a könyvtár rendjének, fegyelmének a helyreállítása után, a felülvizsgálat útmutatásait követve, ismét kezdett az átszervezés kérdéseivel foglalkozni, részben a régi alapokon, de új szellemben, alakultak ki 1957 végére azok a tervek, melyek hivatva lesznek az 1958 elején meginduló, az egész könyvtár szervezetét átalakító, munkát megalapozni.

42 Ezen elképzelések szerint a könyvtárat négy főosztályban tömörítj ük, melyeken belül az osztályvezetők korábbi hatáskörükben megmaradnak, de négy főosztályvezető, közülük kettő egyszersmind a főigazgató helyettese, 41