AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

V. Windisch Éva: Könyvtári munka a reformkorban az Országos Széchényi Könyvtárban

Két múzeumi kiadvány jelenik meg mindössze ezekben az évtizedekben: a néhány éve meghalt Kitaibel Pál botanikai professzor Schuster János egyetemi tanár által sajtó alá rendezett Hydrographia-]^ és Miller Gimeliotheca-jának — a régiségtár leírásának — Horvát által kijavítgatott posthumus kiadása. Az utóbbi mű kétféle kiállításban készült, a díszes példányokat Horvát küldözgette szét a nádor engedélyével Európa uralkodóinak, főhercegeinek,

85 kétségkívül azzal a céllal, hogy hírt adjon a nemrég alakult magyarországi intézmény létezéséről, működéséről. Ezt a célt szolgálta egyébként — elsősorban az ország határain belül — az a gyakorlat is, hogy a Múzeum főbb gyarapodásainak jegyzékét az újságokban rendszeresen közzétették. A nádor egy ízben úgy rendelkezett, hogy az ő ajándékairól a lapokban ne tegyenek említést; a múzeumiak azonban engedélyt kértek a nádortól, hogy ezeket is közzétehessék, ,,mivel ez a Nemzeti Múzeum hitelét igen erősen növelné, . . . s másokat is rendkívüli mértékben ösztönözne az ajándékozásra".

86 Itt kell végül szólanunk arról a néhány kapcsolatról, melyeket a fiatal gyűjtemény más, belföldi és külföldi tudományos intézmények vagy tudományos vállalkozások irányában kiépített. Mint a múzeumi könyvtár őre, kapott szerepet Horvát István — kezdetben Millerrel együtt, majd annak halála után egyedül — a Marczibányi-díj ügyeinek intézésére létesített bizottságban, ö terjesztette be évről-évre a jutalmazásra legérdemesebb magyar nyelvű könyvek jegyzékét, Ő dolgozta ki a kitűzendő pályakérdéseket, résztvett a bírálóbizottságok munkájában, s az adminisztráció nagy részét is maga végezte. Az utolsó díjkiosztás, melynek megszervezésében Horvát részt vett, 1834-ben volt. Egy évtizedes szünet után, 1845-ben az Akadémia vette át a Marczibányi-alapítvány kezelését.

87 A 30-as években működni kezdő Akadémiával s 1844-ben megnyíló könyvtárával — nyilván az Akadémiához való, könyvtáron kívüli okokból táplálkozó rossz viszonya folytán — Horvát nem tartott fenn szorosabb kapcsolatokat. Néhány közös ügy, mint az Akadémia egyes gyűjteményeinek a Múzeum-épületben történő ideiglenes elhelyezése vagy a Sándor István könyvtárának átadása körüli kérdések — ez a gyűjtemény a rendelkezések szerint a Tudós Társaság megalakulásáig volt a Múzeum őrizetében — hozott létre mindössze némi hivatalos érintkezést. A külföldi tudományos intézetek közül — eltekintve a wolfenbütteli könyvtárral tervezett cserétől — egyedül a bajor királyi levéltárral került kapcsolatba a könyvtár. A bajor levéltár — Lajos király rendeletére — 1829-ben megküldte a bajor történeti forráskiadványok néhány kötetét. A levéltárosok beszámoltak levelükben eddigi publikációikról, s a magyar tudományos eredmények jó ismeretéről téve tanúságot, üdvözölték a magyar nemzeti történet újjáéledését. Kérték egyben a könyvtárost, tájékoztassa őket a magyar forráskutatás- és közlés mai állásáról. Horvát a nádor engedélyével válaszolt a levélre, megküldte a múzeumi Acta első kötetét s Miller Giméliotheca-]kt, az érdemi válasszal azonban adós maradt.

88 Jelentősebb • volt, s Horvát működésére talán alakító hatást gyakorolt az a kapcsolat, melybe ő mint könyvtáros került az eperjesi származású Johann Kriebellel, galíciai kerületi kapitánnyal és kormányszéki tanácsossal. Kriebel 1815-ben megküldte a nádornak a magyar történet összefoglaló 264