AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

Kókay György: A bécsi Magyar Hírmondó (1789—1803)

tehát magokat, s minekutánna megújították volna még egyszer kéréseket haszontalan: le verték a tömlötz-ajtaja lakattyát, s mind ki-eresztették a rabokat. — Még több rossz következésektől is tartunk itten."

50 S hogy valóban nagyobb arányú megmozdulásáról volt szó az elkeseredett embereknek, bizonyítj közlemény, melyet csaknem két hónappal később olvashatunk a Magyar Hírmondóh&ri: „Egri püspök ő Exc.jaVadásszai, s Kerülői, minemű keménységgel bántak légyen az ollyatén szegény lakosokkal, kik száraz gally szedni menegettek volt az erdőre: emiitettük már mostani Munkánknak 78. oldalán. Ezen kemény bánás igen el-keserítette a Népet, s olly erőszakoskodásra késztette, hogy két Püspöki Tiszteknek leve gyilkosává. Maga, Püspök ő Kegyelmessége is veszedelemben forgott: s ha Katonaság nem vette volna körül a Püspöki palotát, szörnyű következései lettek volna a fel zúdulásnak. — Már most Királyi Kommissió vagyon Egerben."

51 Jellemző a viszonyokra, hogy — nyilván magasabb helyről jövő tiltakozásra — a lap következő számában ezeket a „helyreigazító" sorokat olvashatjuk: ,,Az Egri történetnek előadása hibásan jött hozzánk: mert, amint most hitelesen értjük, a Lakosok nem tsak száraz gallyat szedtek; hanem egy jó nagy rész erdőt kivágtak. — Nem Tisztek voltak, akik a Lakosok által meg-ölettek."

52 Két hét múlva pedig azt írják: ,,Az Egri dolgok eránt újra tudósíttatunk, hogy éppen másképpen voltak, mint közönségesen hirlelték volt, s irták is."

53 Sokat mond e hír története. Maga a tudósítás és annak hangja azt mutatja, hogy írója és közlői a szegények oldalán álltak. Ugyanerre vall a „helyreigazító" közlemények vérszegénysége és kényszeredett jellege. 1795-ben, a magyar jakobinusok perének évében, Tállyáról arról számolnak be, hogy már februárban „ezen a tájon, minden közönséges vígságos muzsika meg tiltatott: a közönséges áhétatosságok tartása pedig megparantsoltatott minden Vallású Eggyházi Személlyéknek. Esedezünk is buzgóan az irgalmas Istennek, hogy könyörüllyön, és idején hozza bé a tavaszt s az aratást: mert már tíz s tizenegy forint eggy köböl gabona: pedig a réz pótra is szűkebb nálunk; mint a Szuverendor, vagy a Hollandusarany volt néha napján." Munkácson „a szegény marhás Emberek, még házaiknak, s egyéb épületjeknek fedeleit is fel etették: s már most egyebet nem tudnak tenni, hanem ágakat vagdalnak az erdőkben, azokkal tartják, amint tarthatják éhes marháikat."

54 Debrecenben pedig, mivel a lovak „a rossz telelés miatt, alkalmatlanok a száraz malmok vonására: ez okon magok a szegény emberek, öten, hatan össze állanak, úgy őrölnek kenyérnek valót. Sőt némelly személyek, mind a két nemből, házanként keresik az illyen munkát, tsak hogy kenyeret kaphassanak érette. Annyi ellenben a sok koldus és kenyér-kérő is, hogy a házaknál, eggyik a másikat fel-váltja; sőt eggyik, a másik előtt az ajtót bé zárja, hogy ama bé ne jöhessen, mig ő az alamisnát el-nem kapja: és sokan, nem a régi mód szerént, darab, vagy szelet, hanem tsak falat kenyeret kérnek."

55 Az a körülmény, hogy Oörögék Bécsből is meglátták a magyar nép nyomorát és elesettségét, és ennek — írástudókhoz méltó felelősséggel — hangot is adtak lapjukban, arra vall, hogy nem volt számukra közömbös a nép sorsa. És noha már 1792-ben gr. Saurau rendőrminiszter a róluk szóló jelentésében rosszalólag állapította meg, hogy az ,,új eszmék" ellen csak 176