AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

J. Hajdú Helga: A kézirattár állományának gyarapodása a felszabadulás óta

11. A régebben a keszthelyi Festetics-könyvtárban őrzött kódexnek részleges, nem autopszia alapján, hanem másodkézből vett leírását ld. Radó P.: Index codicum i. m. 26.1. és uő.: Mittelalterliche liturgische Handschriften 368—69. 1. 12. A német-újvári szent ferenczrendi zárda könyvtára. Magyar Könyvszemle 1883, 105. 1., 15. szám. 13. A németújvári possessor-bejegyzés 1661-ből való. A kódex, több más kézirattal együtt, később Zircre került. 14. A kézirat Nagy Iván gyűjteményéhez tartozott (vö. a 2. sz. jegyzetet). Előző tulajdonosának ex-librisét a kötéstáblából valamikor kivágták, de az üresen maradt hely méretei egy másik, ugyancsak Nagy Ivántól származó kéziratnak (Clmae 477) a milánói Archinto-család címerét feltüntető ex-librisével azonosak. A két kódex XVIII. század kötése hasonlít egymáshoz. Mindkettőben a még meg nem fejtett SMAV pecsét is látható, s így kétségtelen mindkét kézirat azonos provenienciája. 15. Provenienciajat illetően vö. az előző jegyzetet. Ex-librise Carlo Archinto, híres mecénás és bibliofil (1670—1732) könyvjegyének változata, kb. 1750-ből. Az Archinto-könyvtár 1864-ben és 1865-ben Milánóban és Parisban került eladásra. Vö. Bertarelli A.—Prior D. H.: QU Ex Libris Italiani. Milano 1902, 74—75. 1. 16. A kézirat csonka, lapjai összekeveredtek. Modern kötését szétszedtük, és a kéziratot rendezve, a táblák felhasználásával újra beköttettük. 17. Az 1340-ben alapított Prága-—Smichov-i kartauzi rendházat a husziták 1419-ben szétrombolták, s később sem állt helyre. (Ivánka E.: Egy kassai kódex útja a XV. században. Magyar Könyvszemle 1939, 182. 1. és Mezey L. szíves közlése.) Kéziratunk keletkezési ideje tehát az 1419. év elé esik. 18. Tekintettel a kódex eredetére megkockáztatjuk a kérdést, vajon ez a „Johannes servus dei" nem azonos-e azzal a V. Rose által (Verzeichnis der lat. Handschriften der Königl. Bibliothek zu Berlin. II. Bd. Berlin. 1901, 433—35 1.) Johannes Carthusiensis néven említett szerzetessel, aki a Prága melletti kartauzi rendházban a XIV. és XV. század fordulóján élt s akitől három, nyomtatásban is megjelent, levélformájú traktátus ismeretes 1402 és 1403-ból. Petreius—Miraeus: Bibliotheca Gartusiana. Coloniae 1609, p. 213. az illető kartauzit Johannes Rode patria Hamburgensis néven tartja nyilván. 19. Kiadása: Rerum Italicarum Scriptores XXVI., a cura di G. Scaramella. Cittá di Castello 1903—1915. 20. Paolo Vimercati-Sozzi könyvtárából. (Nagy Iván.) 21. Szövege, amennyire ez az incipit-ek összehasonlításából megállapítható, nem egyezik a GW-ben (Gesamtkatalog der Wiegendrucke) szereplő kiadványokéval. 22. A Collalto grófok egyik ága 1659-ben nyert Magyarországon indigenátust. A magyarországi ág azóta kihalt. 23. Vö. Fejérpataky L.: i. m. 105. 1. 24. Vö. Fejérpataky, uo., 106. 1. 25. Kiadása: Volf György, Nyelvemléktár. XIII. k. Bp. 1886. 1—101 1. 26. Kiadása uo., 131—333. 1. 27. Kiadása: Volf György, Nyelvemléktár. VI. k. Bp., 1877. 1—174 1. 28. Szövegét, átírásban, először közölte Mezey L.: Középkori magyar írások. Bp., 1957. 366. 1. A szöveget betűhíven közli s a kéziratot részletesen ismerteti Borsa G.: Ismeretlen virágének töredéke. ITK 1957. 3. sz. 236—37. 1. 29. Kiadta Sorio B., Biblioteca classica italiana. 8. Trieste 1858. 124