AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

Dezsényi Béla: Az Országos Széchényi Könyvtár Hírlaptára. (Fennállásának hetvenötödik évfordulója elé.)

ben az is, hogy a lejárati előjegyzést nem beosztott skálán mozgó lovassal, hanem az időpontok szerint más-más színnel jelzi. A sokszor hangoztatott panasz, hogy a lovas könnyen elmozdul helyéről, ilyenformán nem jelent veszélyt. A kardex bevezetése egyben az első lépés volt a katalogizálás rendszerének megújítása felé is. Csak egybe kellett kötni a nyomtatványok kezelésénél már jól bevált szalagrendszerrel s a katalóguscédulák adréma-gép segítségével való sokszorosításával. 1950. június 19-től kezdve valóban ezt tette a Hírlaptár és rátért— a Könyvfeldolgozó osztályhoz hasonlóan — egész anyagának rekatalogizálására. A kardex-formátumban készült, előnyomásos szolgálati katalóguskarton elkészítésével párhuzamosan a címfelvevő ún. „kísérőlapot" készít, amely a címleírás legfontosabb (az MSZ 3424 sz. szabvány által is előírt) adatait tartalmazza s amelyen egyben a sokszorosítandó kartonok száma is elő van jegyezve. A kísérőlap alapján négy színben sokszorosított kartonokkal látjuk el az olvasóteremben elhelyezett négy — betűrendes, földrajzi, szerkesztői és szakszerinti — katalógust. A címfelvételi munka egyes fázisait szalagszerű egymásutánban végezzük — kollacionálás, címleírás, raktározás — s ezzel a termelékenységet sikerült erősen megnövelni (3 címfelvevővel kb. havi 1000 kötet). A sokszorosítás után visszaérkező kísérőlapok másrészről lehetővé tették, hogy helyrajzi katalógusunkat is — a régi kötetalakú és az ugrással való számozás miatt helypazarlást és számos hibát okozó helyrajzi napló helyett — mozgó, cserélhető cédulákkal oldjuk meg. A rekatalogizálás befejezésekor a rugós szorítóval ellátott rendeződobozokba beosztott kísérőlapok teljes helyrajzi naplót fognak képezni, amely egyben cédulanyilvántartó is, azonkívül a rajta állandóan az aktuális helyzetnek megfelelően javított bejegyzésekkel az anyag egész könyvtári sorsát tükrözni fogja. A Hírlaptár szempontjából igen termékeny 1950-es év hozta meg a cikkek katalógusának a megvalósítását is. Az év eleje óta immár havonta megjelenő Magyar Folyóiratok Repertóriumának címfelvételeit felvágva és nemzetközi alakú kartonlapra kasírozva két katalógusban — a rendszavak betűrendjében, ill. a decimális szakrendszer szakrendjében — helyezzük el s így az olvasót akkor is tájékoztatni tudjuk, ha nem ismeri a folyóirat címét, amelyben a keresett cikk megjelent, sőt meghatározott tárgyról a legújabb cikkek bibliográfiáját tudjuk azonnal kezébe adni. A cikk-katalógus munkamenete a Repertórium szerkesztési munkájához kapcsolódik s vele együtt van az évi tervbe állítva, külön személyzetet tehát nem igényel. A munka itt is szalagrendszerben — címfelvevő, szakozó, kasírozó, beosztó — történik. Általában, az osztály berendezésének és munkamenetének racionális szervezése lehetővé tette, hogy új feladatainkat úgyszólván személyzetszaporítás nélkül tudjuk megoldani. Szinnyei idejében 3—4 dolgozó látta el az akkor 20—30 000 kötet között mozgó állomány kezelését, az 1930-as évek végén 8—10 az addigra 60—80 000-re szaporodott állományét, ma 20 dolgozónk van, de ezek közül nyolcnak a munkáját a két műszakban működő olvasóterem és felvilágosító-szolgálatát veszi igénybe. Az időközben 130 000-re szaporodott állomány, meg a katalógusokkal szemben támasztott fokozottabb igények ellenére is tehát csak két fővel szaporodott a személyzet. 100