AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1957. Budapest (1958)

Dezsényi Béla: Az Országos Széchényi Könyvtár Hírlaptára. (Fennállásának hetvenötödik évfordulója elé.)

új olvasóterem közvetlen közelébe koncentrálnunk és még kb. 150 fm helyet nyertünk is a szaporulat számára. Az olvasóterem karzatát az V. sz. terem karzatával, valamint a könyvtár bejárati folyosójának karzatával átjáró ajtók törése árán összekötöttük s így elértük, hogy a Hírlaptár összes raktárai összefüggő egészet képezzenek, a kiszolgálási utak felénél rövidebbre csökkenjenek. Az óriási mértékben növekvő forgalmat a régi rendszerrel lebonyolítani ma már lehetetlen volna. Raktárviszonyaink így — a könyvtári célokra alig alkalmas régi épület keretei között —

: már csak két szempontból voltak kifogásolhatók: 1. külső raktárakban maradt az 1937 óta vándorló ömlesztett, főleg külföldi hírlapanyag; 2. a könyvtár szakjelzetes termeiben maradt vissza még mindig nagyszámú régebbi folyóirat. Az utóbbi hibán segíteni egyelőre nem lehetett, csak arra törekedtünk, hogy a még gyarapodó, tehát élő folyóiratokat kiemeljük a nehezen megközelíthető szakjelzetes raktárakból. Ezt a rekatalogizálás során meg is valósítottuk, sőt ,,élő" anyagot ma már a volt „ruhatári" folyosón is csak kivételesen tartunk. Az első helyen említett raktározási hibát az 1952-ben, az ötéves terv beruházási keretéből felszerelt második hírlaptári vasterem küszöbölte ki. A VII. sz. terem helyén épült új 1116 fm rakterületű vasterem két emelete elégségesnek bizonyult az ömlesztett anyag rendezésére és felállítására, legfelső emeletét pedig megosztottuk a kurrens szaporulat használati és muzeális példányai között. Az olvasók számának növekedése, az ezzel kapcsolatos fel világosítószolgálat egyre fokozódó igényei szükségessé tették az osztály feldolgozási munkájának teljes átszevezését, racionalizálását is. Első lépésként — még az olvasóterem megnyitása előtt — a szerzeményi nyilvántartás módszerét újítottuk meg. Már Szinnyei tudatában volt annak, hogy az egyes számokból összeálló hírlapévfolyamok begyűjtése nagyobb gondot okoz, mint az egy darabban megjelenő könyveké. A könyvek kötelesplédányainak ellenőrzése aránylag egyszerű feladat, a nyomdát könnyű egy-egy elmaradt kötet pótlására rászorítani. De a kezdettől fogva évi több tízezerre rúgó periodikapéldányok közül a leggondosabb ellenőrzés mellett is elsikkad egy-kettő. Csak két jellemző adatot idézünk a messze múltból. A hírlaptár 1898. évi jelentésében ezt olvassuk: ,,a könyvtár 3631 hiányzó hírlapszám utólagos beküldését kérte; ezekből beérkezett felénél jóval több, vagyis 2044 szám, s így a reklamálás teljes sikerrel járt" (aláhúzások tőlem D. B.)! A másik adat: 1918-ban a Hírlaptár vezetője az Újságpapírközpont útján összeállította közel 400 olyan hírlap és folyóirat bibliográfiáját, amelyek, bár 1918-ban megjelentek, kötelespéldányt nem küldtek be.

7 A Hírlaptár alapításakor az 1848 : XVIII. t. c. rendelkezése volt érvényben a kötelespéldány szolgáltatásra nézve; míg 1897-től kezdve az 1897 : XLI. t. c. Az előbbi a hírlapok megjelenés utáni azonnali beszolgáltatását írta elő, míg az utóbbi negyedévi, ill. havi beszolgáltatást követelt a megjelenés gyakorisága szerint. Szinnyei nyomdalátogató körútjain még az első rendelkezés szerint oktatta ki a nyomdákat; nem csodálhatjuk tehát, hogy a nyomdák egyrésze 1897 után is számonként küldte be a hírlapokat s ezt a szokást egészen a felszabadulásig megtartotta, noha közben az 1929: XI. t. c. kizárólag a negyedévi beszolgáltatást tette kötelezővé. Kétségtelen, hogy az 1848-as sajtótörvény rendelkezése volt a helyesebb s erre tért vissza a kötelespéldányok ügyét 98