Rotarides Mihály (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 33. (Budapest 1940)

Rotarides, M.: Az állattani szemléltetés problémái a múzeumban

ért. Ez azért hiba, mert éppen ezek szolgáltatják a legjobb gyakorlati anyagot a konzerválás elveinek megismeréséhez. A hiányt többnyire a múzeumok tudományos tisztviselői kara pótolja. Nincs rá terünk, hogy az állatcsoportonként változó technikai szabályokkal foglalkozzunk, csak megjegyezzük, hogy minden további szemléltetést célzó munkának a helyes kikészítésű állat képezi az alapját, a rossz készítmény u. i. még a helyesen összeállított miliőben is torz módon hat. Az állatgyüjtemények vonzó részét ma a diorámák alkotják: természetesen ható festett háttér, a valóságot megközelítő plasztikus előtér és benne a helyes mozgásállapotban feltüntetett állatcsoportok. Ezeknek az a hivatásuk, hogy a gyűjteményt színessé tegyék. Előállításuk azonban költséges és ha nincsenek kedvező világításban, megfelelő rálátással elhelyezve, könnyen céljukat tévesztik. Már tervezésüknél is esztétikai szempontoknak kell érvényesülni. A miliőnek helyes arányban kell lennie a tulajdonképpen szemléltetni kívánt tárggyal, ez utóbbit nem szabad sem a háttérnek, sem pedig az előtérben levő miliő-részleteknek elnyomnia, azaz az összképnek harmonikus hatást kell keltenie. Viszont egyes múzeumokban a diorámát túlzsúfolják a bemutatásra szánt állatokkal, ami szintén hiba. Különösen kell vigyázni a kisebb állatok elhelyezésére, mert ezek elvesznek a nagy miliőben, akárcsak a szabad természetben, ahol éppen ezért gyakran csak a szakavatott kutató veszi őket észre, mert ő megismerte életszokásaikat. Az ilyen kicsiny állatok színintenzitásának semmivel sem szabad elmaradni a dioráma-háttér színei mögött. Míg a kikészítés és a miliőbe helyezés inkább technikai természetű, addig a szemléltető anyag elrendezése túlnyomóan a szellemi erőktől függ. Az elrendezésnek biológiai vagy ökológiai szempontok szerint kell történnie, amit egyes esetekben (kisebb méretű, nem nagyon mozgékony állatok) rendszertani csoportonként is könnyen elvégezhetünk. Helyes csoportokat formálhatunk az állatoknak a miliőhöz, a közeghez és az aljzathoz való viszonyuk szempontjából. Feltüntethetjük egyes biotopok állatiársaságait is, de itt szakítani kell a régi összefüggésnélküli készítményekkel. A közönségnek látnia kell, hogy a biotop tagjai miként állanak egymással biológiai kapcsolatban. A földrajzi csoportosításnak is helyet kell adni, de itt is csak a biotopok szerinti elrendezés és a dioráma vezethet célhoz. Valamely földrajzi területegység állatainak összefüggésnélküli elhelyezése éppen olyan kevéssé ragadja meg a közönséget, mint a száraz rendszertani csoportosítás. Hiányzik a tárgyakból az élet, amely pedig mindig összefüggések láncolata. Talán még az egészen