Rotarides Mihály (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 33. (Budapest 1940)

Rotarides, M.: Az állattani szemléltetés problémái a múzeumban

s létrejöhet belőle a „tudósnak" az a torz alakja, akit szemlélője bizony nem a legjobb érzésekkel fog elbírálni s akin keresztül nyilván helytelen fogalmakat szerez magának az általa képviselt tudomány mibenlétéről is. Be kell vallanunk, hogy addig hiába tiltakozunk a bogarász, a csigász, vagy akár a pókász munkájának aláértékelésével szemben, amíg komolyan meg nem kíséreljük kapcsolatokat teremteni a közönséggel. Azonban ez nem csak a zoológus személyéből, hanem külső körülményekből kifolyólag is nehézségekbe ütközik. Másrészt el kell ismerni azt is, hogy ugyanaz a szakember nehezen foglalkozhatna többféle állatcsoporttal, mert már maga az egyszerű anyagismeret is egész embert és nagy gyakorlatot tételez fel. Tehát a megoldást más téren kell keresni. Ügy a zoológus, mint a botanikus gyűjtés alkalmával kerül közelebbi kapcsolatba a természettel. A gyűjtés elgondolása és megoldása is többféle. A mindenféle állatot gyűjtő szakember Magyarország állatföldrajzának kiépítéséhez szolgáltathat adatokat és nehezen hozzáférhető területekről értékes anyaggal láthatja el specialista szaktársait is. Azonban a gyűjtésnek ez a módja mégsem helyeselhető, mert egyrészt alig akad olyan zoológus, aki több állatcsoport fajait és előfordulási körülményeit egyaránt ismerné, másrészt éppen ezért rendszerint fölösleges munkát adó, értéktelen anyaggal terheli meg a múzeumot. E téren valóban specialistának, azonban bizonyos kisebb állatcsoport sokoldalú speciálistájának kell lenni. A mindent gyűjtő munkája hevében vakon megy el az érdekesebbnél érdekesebb jelenségek mellett, a sokoldalúan képzett specialista gyűjtő azonban ökologussá válhatik s ezzel nemcsak saját kutatásaihoz, hanem a múzeumi munkához is természetesebb alapokat teremt. A jelenségek vizsgálata a specialistát összehasonlítások folyamán és az összefüggések keresése közben más állatcsoportokhoz is elvezeti, melyekhez aztán éppen ezen a réven fog vonzódni. A múzeum céljainak szemszögéből nézve tehát a múzeumi szakembernek sokoldalúan képzett csoport-specialistának kell lennie, aki gyűjtő útjára nem azzal az alapjában véve keveset mondó céllal megy ki, hogy sokat és sokfélét, vagy hogy ritkaságokat fog gyűjteni, hanem gyűjtését az adatgyarapítás mellett már eleve valamely probléma, bizonyos életjelenség vagy összefüggések kutatásának szolgálatába állítja, a gyűjtést előre elgondolja és megszervezi, még pedig ökológiai célkitűzéssel. A gyűjtésnek ez a módja a magyar faunakutatást is jobban fogja szolgálni. A természetrajzi múzeumnak a múltból hozott öröksége: a sok-