Rotarides Mihály (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 32. (Budapest 1939)

Tasnádi Kubacska, A.: Trilophodon angustidens Cuv. forma praetypica koponyamaradványa Zagyvapálfalváról

Rájuk illik VACEK találó jellemzése: „vasalóvas" formájúak. Az összeillő agyarhegyek érintkezési felülete simára csiszolódott. Az agyarak közt nincs észrevehető méretbeli és koptatásbeli különbség. Belső oldalukon hosszanti mélyedés fut végig, ezért keresztmetszetük nem csak eliptikus. hanem „körte alakú", ahogyan SCHLESINGER mondja. Ez a keresztmetszet forma jellemző és állandó. A két agyar mindenben megegyezik VACEK és SCHLESINGER által leírt Mastodon angustidens agyarakkal. Már az agyarak alapján is minden kétséget kizárva eldönthető, hogy az állat a Trilophodon vagy Serridentinus alakkörbe tartozott, mert az összehasonlításnál számbevehető Turicius tapiroides Cuv. felső agyara konvex oldalán viseli a zománc borítást! SCHLESINGER a salgótarjáni medence alsó miocénjéből írt le Mastodon angustidens agyar töredékeket, de nem tudta eldönteni, hogy a Mastodon angustidens f. subtapiroidea-tól származnak-e, vagy Mastodon angustidens f. typica-tól. Úgy hitte, hogy inkább az utóbbitól erednek. Ezt a feltevést az alább következők minden kétséget kizárva igazolják. Az irodalom felfogása szerint az állat a megnyúlt alsó állkapocsból előmeredő, szorosan összeillő agyarakat ásásra, gyökerek lazítására használta. (VACEK, SCHLESINGER, ABEL. OSBORN.) A lapátszerű agyar forma nem oknélkül váltotta ki a gondolatot. Erre vall az agyarak hegyének egyenletes koptatottsága és az a tény, hogy az aránylag kevés számú eddig ismert agyar között is akad sérült, még pedig a hegyétől a gyökeréig hosszába hasadt példány. (7, Taf. II.) Ilyen fajta sérülés csak úgy jöhetett létre, ha az agyarat hegyével valamilyen szilárd tárgynak taszította az állat. Végül egy sajátságos fejlődési folyamat támogatja az agyarak használatáról vallott nézetet. SCHLESINGER megállapította, hogy az egyik ausztriai agyarpár érintkezési felületén másként kopott az állat fiatal korában, mint később, a kifejlett állaton. ..Es hat der Anschein, als bildeten die unteren Zähne am jungen Tiere eine ausgesprochene Schaufel, ganz ähnlich wie sie — allerdings viel betonter — bei den Paläomastodonten auftritt. Erst im Verlaufe des individuellen Wachstums dürfte infolge der Drehung der Zähne gegen innen zu eine teilweise Aufrichtung dieser Schaufel eingetreten sein. Offenbar um ihre Leistungsfähigkeit als Grabpflug in Härterem Erdreich zu erhöhen, da in Stellung die Hauptkomponente des Druckes auf die größere Querschnittachse wirkt und daher ein Brechen unwahrscheinlicher ist." (7, 10. old.)