Pongrácz Sándor (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 31. (Budapest 1938)

Gaál, I.: Az egriekkel azonos harmadkori puhatestűek Balassa-Gyarmaton és az oligocén-kérdés

traea striaiella, Melanopsis Hantkeni) olyan, amelyet nyomatékosan „oligocén faj"-nak szokás minősíteni. De még fontosabb itt az, hogy sem a Petrozsényi, illetőleg Merisori medencében előforduló és épp úgy a Havasalföldön ismert Balta, Ponorele és Bahna melletti aquitánnak sincsen régibb harmadkori fekűje. Fedűjében pedig a középmiocénnek legalább valamelyes foszlányai (Aceratherium cf. Golclfussi KATJP. Listriodon splendens H. MEY.) láthatók. Mindenkép természetesebb tehát, ha ezeket az üledékeket a tisesti homokkővel együtt az oligocén határ fölé helyezzük. Az Erdélyi medence rétegei sem okozhatnak különösebb fejtörést. A Zsilvölgyi rétegekkel egyidős Magyar-Nagy-Zsombori rétegeket (Cerithium margaritaceum, Cyraena semistriata, Limopsis retifera fajokkal) az alsó miocén alapjára, az aquitánba osztjuk be. A felső oligocén sort ennélfogva a Fellegvári corbulomyás és Forgácskúti rétegek, illetőleg Pectunculus obooatus-i, Panopaea Héberti-t is rejtő élettájai képviselik. A határ megvonásának bizonyos fokú nehézségével csupán Budapest környékén találkozunk. Nem lehetetlen azonban, hogy ennek, legalább részben, a régibb gyűjtési módok, illetőleg ezeken alapuló régibb leírások, részben pedig bizonyos — nem egészen elfogulatlan — „beállítás"-ok is okai. Az sem tagadható azonban, hogy Budapest vidékén valóban eléggé szövevényes a réteg- és őslénytani kép. Mert, amint láttuk, a „kulcsfajok" kissé szeszélyesen szerepelnek. Tanácsosnak látszik tehát irányadóul azt az elvet fogadni el, hogy egyfelől a Pectunculus obovatus, másfelől az Aequipecten praescabriusculus a legalkalmasabb átalános tájékoztató. Hiszen mindkét faj a neritikus öv sekélyebb, partközeli tájának lakója, vagyis azonos facies jelzője. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy bármely „kulcsfaj" 1—2 példánya, kivált, ha előfordulásuk elsődleges mivoltához kétség férhet, — nem befolyásolhatja döntően az illető képződmény korának meghatározását. Természetesen gondolnunk kell itt a „szávai" mozgás „kihangzásai"-ra is, amelyek valóban jelentkeznek. Ha nem is gyűrődés, hanem „en bloc" kéregmozgás képében. Olyatén jelenség ez, ami leginkább a STlLLE-féle „synorogen" fogalma körébe illik.

21 A baj csak az, hogy a legtöbb esetben nincs mód a megnyugtatóan pontos és megbízható dőlés-mérésre, vagy pedig a kérdéses rétegek nem figyelhetők meg közvetlen összefüggésben. 21 Különben VADÁSZ is tesz említést a Borsodi Medencében észlelt „oszcil' láló" mozgásokról. (50. p. 420).