Pongrácz Sándor (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 31. (Budapest 1938)

Gaál, I.: Az egriekkel azonos harmadkori puhatestűek Balassa-Gyarmaton és az oligocén-kérdés

még súlyosabban esik latba, hogy az egri új nemzetség, az Egerea szintén megvan Balassa-Gyarmaton. Érdekes továbbá, hogy a 24 másutt is előforduló alak közül 18 közös Egerrel. Az eltérést csupán 5 faj és 1 változat (13 %) szemlélteti. Az egyezés tehát 87 %-os! Szembeszökő vonása emellett a b.-gyarmati faunának az, hogy néhány nagyon jellegzetes fajt, aminő például a Chenopus specio^ sus digitatus, Cominella hungarica, Cassidaria nodosa depressa minor, Murex Desshayesi capito, Melongena Noszkyi, Egerea collectiva; Voluthilites Telegdyi legalább bizonyos árnyalattal kisebb, fejletlenebb egyedek képviselnek, mint Egerben. Nem is szólva arról, hogy a kagylók sorában csak kivételesen akadunk a típusnak megfelelő, kinőtt példányra. Ha szorgos és alapos gyűjtés eredménye is támogatná ezt a megfigyelést, az derülne ki, hogy az egri „bölcső"-nek — B.-Gyarmat volt a „bölcső"je! Abból a tényből, hogy a különleges jellegű egri faunának Balassa-Gyarmaton, vagyis légtávolságban 80 km-re Ny-ra azonos mására bukkantunk, arra kell következtetnünk, hogy ennek a partvonalnak mentén, — amely a 100 km-t mindenesetre jóval, esetleg többszörösen is túlhaladta, — ez az állattársaság még több más ponton is élt. Kitűnik tehát az is, hogy már Eger esetében sem valami teljesen elzárt kicsiny öbölnek egészen sajátosan kiala<kult, a szó szoros értelmében vett „helyi" faunájával van dolgunk. Bizonyos végül, hogy convergentiaval sem magyarázhatjuk az eger—• b.-gyarmati egyező alakok sorát. Az egri és balassa-gyarmati puhatestűeket bezáró rétegek kora. NOSZKY az egri 324 puhatestű faj alapján úgy okoskodik, hogyha ebből a számból a ré^gi (eocén), valamint az egészen fiatal (pliocén) fajokat a sok (25 %-ot kitevő) új alakkal együtt leütjük, a fajok zöme körülbelül egyformán oszlik meg az oligocén és miocén alakok közt. Az egri fauna tehát, — írja Noszky (32, p. 95) — „tényleg típusos példája az átmeneti faunának." Sőt még azt is hozzáteszi, hogy „az oligocén jelleg mégis túlnyomó benne; mert míg a fiatalabb (miocén és pliocén) szintekre valló fajok rendszerint csak egy-két példányban szerepelnek, addig a jellegzetes középső és felső oligocén, továbbá a közismert ubiquista fajok nagy egyedszámban, sokszor százával kerülnek elő" . .. „Vagyis — írja végül —

1 ezt a 90—95 %-nyi arányt (?!) tekintetbe véve, az oligocén jelleg a faunából is kétségen kívül kitűnik."