Zsivny Viktor (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 30. (Budapest 1936)

Kertai, Gy.: Ércmikroszkópi és paragenetikai megfigyelések a Szepes-Gömöri érchegységből

san települnek egymásra. Ez bizonyítja, hogy a terület a perm és mezozoikum alatt nagy tektonikai mozgásoknak volt kitéve. A sülyedő medence peremén gyűrődés indul meg és redőrendszerek keletkeznek. A kiemelkedő területsávon tehát szárazföldi kőzetek uralkodnak. Mindaddig, míg a külső terület gyűrődései tartanak, a belső ierület masszívum jellegű és nemcsak ellenáll, de egyenesen oka a gyűrődésnek. A masszívum széléhez simuló közetek felgyűrődései nagyobb változatosságban hozzák fel a földkéreg anyagait, mint a tőle távolabbi megmozdulások. Ez a változatosság az oka annak, hogy a masszívum északi határához simuló Szepes-Gömöri Érchegység genetikájának tisztázásánál különös nehézségek merültek fel. Vitás kérdés a keletkezés kora. UHLIG a Sz. G. É.-hegys.-et a Kárpátok belső vonulata főpillérének nevezi és kétségtelennek tartja az igen távoli Keleti Alpok belső kristályos övezetével való kapcsolatát. Szerinte tehát a hegység a prepermikus variszkuszi ősmasszívumnak letarolt maradványa (54). Érc-előfordulásait az „Erzführende Serie"'-nek nevezett kőzetcsoportokhoz köti. A kőzetek és ércek viszonyáról bővebbet nem mond. Tekintettel arra, hogy a hegység minden jelentős kőzetfélesége érctelérrel áll kapcsolatban és ezeknek a telepeknek tömzs, teleptelér, vagy igazi telér jellege az apofizisben való gazdagság folytán vitás, előállhatott az a helyzet, hogy a gondos geológiai megfigyelők is, különböző kőzetek különböző korú produktumainak tartják az érceket. Sz. G. É.-hegys. név alatt általában a Hernád és Ipoly folyók ívébe fogott területet kell értenünk, nem foglalható tehát egybe a régi tömegre nyugaton és délen rátelepült harmadkori andezit ércteléreivel. Legrégibb korúaknak J. AHLBURG tartja az érctelepeket (1). Dobsinán végzett megfigyelései alapján, prekarbon érckeletkezést tételez fel. A massörteri rétegsorozat fedőjét majdnem vízszintes, — tehát jelentősebben nem zavart településű — sötét agyagpalák alkotják, földpátdús grauwakke-szerű és tiszta kvarchomokkő betelepülésekkel. Ez az agyagpala díszkordánsan települ az alatta lévő ankerit tömzsre. Az ankerit tömzs felületén észlelhető bemélyedések primer eredete azzal igazolható, hogy a grauwakke-padok a bemélyedések szélein fokozatosan kiékelődnek. A SCHAFARZIK FERENC által leírt — később ismertetendő — kvarcporfir ennél az agyagpala rétegösszletnél kétségtelenül fiatalabb. Az utóbbi élesen elválasztja a dobsinai ankerit és sziderit előfordulást a rozsnyói ércektől.