Csiki Ernő (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 27. (Budapest 1930-1931)

Zimmermann, G.: A kanárimadár (Serinus canarius) csontos váza

te dalisan fokozatosan csökken. Cranialis részén mért legnagyobb magassága 11 mm. Hasonló szerkezetű, struktúrájú, mint a szegycsont teste, ill. lemeze. Itt is caudalisan áttetsző, recézett, míg a cranialisan hirtelen felemelkedő rész vastagabb, récék kevésbbé tűnnek fel, széle itt is tömegesebb. A kanárimadár szegycsontján öt nyúlványt találunk, egy páratlant és két párosat. A páratlan nyúlvány, mely cranialisan helyeződik, a szegycsont markolata, manubrium. E nyúlvány részben a szegycsont testéből, részben a cristából ered, s a furcula felé craniodorsalisan irányul. A szegycsont testéből mintegy 6 mm-nyire emelkedik ki a medianbarázda egyenes folytatásában. Dorsalis felülete hengeres ; tövében kettős tuberculumot találunk. Ventralisan a crista mintegy reáhúzódik a manubriumra (1. a 12. képen). A manubrium cranialis végén villaszerűén két ágra oszlik. A páros nyúlványok közül kettő cranialisan, kettő pedig caudalisan irányul (1. a 13. képen). A cranialis nyúlványok tövében, azok és a manubrium között van a coracoideum részére izületi felület, sulcus articularis coracoidei. Ez az izületi felület a lemez margójának tömegesebb részéből alakult ki, vályút alkot, mely ellenkezőoldali társával is közlekedik, két labium, ill. labrum szegélyezi, ezek a labrum externum és I. internum. A labrum externum a manubrium lateralis szélén folytatódik. Ezzel szemben a labrum internum ellenkező oldali társával találkozik. A labrum internum közepén, a mediansíkban mögötte, caudalisan van a már fentebb említett lyuk. A cranialis nyúlványok, proc. praecostalis, craniodorsalisan irányulnak, mediolateralisan lapítottak. Cranialisan hegyben végződnek, mely egy dorsalis és egy ventralis él találkozásából alakult. Lateralis felületükön, mely tulajdonképen már a sternum testéhez tartozik, találjuk a sternocostalis csontok tuberculumai számára szolgáló izületi felületeket, proc. (fovea) articularis costalis (1. a 13. képen). Ezek száma 5—6. A nyúlványok és a szegycsont között vastagabb a csontlemez a margó tömegesebb részéhez hasonlóan. E tömegesebb rész egyrészt a nyúlványt határolja el, másrészt a bordák súlyának tartásában lehet szerepe. A caudalis nyúlványok caudolateralisan irányulnak (1. a 12. és 13. képen). E nyúlványok az előbb említett tömegesebb, megvastagodott rész elhegyesedő végén, azok egyenes meghosszabbításában foglalnak helyet, trabeculáknak minősíthetők, mert a fentemlített módon a sternum testével szorosabb összefüggésben vannak s csak incisura választja el tőle. Az egyes madárfajokon (Meleagris, stb.)