Csiki Ernő (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 26. (Budapest 1929)

Földvári, A.: Adatok a bia-tétényi plató oligocén-miocén rétegeinek stratigrafiájához

A tufa helyzete azonos a Rákosvidéki tufákéval, amelyeknek fekűje a rákosszentmihályi Sashalom grundi kavics stb. rétege, fedője pedig a lajtamészkő. Budafokon nem lehet a lajtamészkő közvetlen rátelepülését megfigyelni, azonban helyzeténél fogva más fedője nem lehet. Közvetve is bizonyítható ez, amennyiben e területen máshol mindig a lajtamészkő települ a grundi rétegekre. Hasonló riolittufa-előfordulás lehet az is, melyről SCHAFARZLK (18) úgy emlékszik meg, hogy a kavics egyik fedőrétege biotitos andezittufa. Ez a tufa-szint megfelel a Zagyvavölgy középső riolittufájának, mely a Helvetien és Tortonien közt képezi a határt s amely a nagy piroxen andesit kitörések bázisát alkotja. VII. Lajtamészkö (= Tortonien). A lajtamészkő előfordulásai három csoportban tárgyalhatók : 1. A terület nyugati határán Bit és Torbágy között a plató nyugati szélén vetődés mentén és lesuvadt kis dombokban kerül felszínre a lajtamészkő. HANTKEN (2) és STEAÜSZ (22) foglalkozott ez előfordulások faunájával. Egynéhány újabb adatot az alábbiakban szeretnék közölni : A torbágyi viadukttól délre kis domb nyugati oldalán találjuk meg a lajtamészkövet a következő faunával : Pecten Malvinae DÜB., P. aduncus EICH., P. Leythajanus PARTSCH, Anomia ephippium L., Ostrea edulis L. var. adriatica LAM. (= 0. digitalina DÜB.). Ezen a dombon keresztül vetődés húzódik, melynek nyugati szárnyát képezi a lajtamészkőelőfordulás, keleti szárnyát pedig felső oligocén rétegek alkotják. Ugyancsak a viadukttól délkeletre, a 263 m magas szőlőhegy nyugati oldalába két mély árok vágódik be. Az északi árok végén a lajtamészkő szép feltárása látható. Alsó padjai nagyon homokosak. Faunája : Stirpulina (Clavagella) baoillum BROCC, Pecten Leythajanus PARTSCH, Ostrea cfr. lamellosa BROCC, Cardium (Bingicardium) hians BROCC, Lutraria cfr. oblonga CHEMN., Arca diluvii LAM.. Callistotapes retulus BAST., Venus sp., Conus sp. Érdekes mindkét előfordulásnál, hogy a kagylók nemcsak faj, hanem egyénszámban is dominálnak a faunában. Valóságos kagylós faciesei a lajtamészkőnek. Az utóbbi közvetlen feküje a szarmata-rétegeknek. 2. Törökbálinttól az érdi vasúti megállóig több kisebb-nagyobb izolált foltban találhatók a lajtamészkő-roncsok a grundi kavics tetején, mint a felemelt horstot régebben elborító takaró maradványai. Innen a következő lelőhelyekről gyűjtöttem (az anyag a budapesti Egyetemi Földtani Intézetben van).