Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 24. (Budapest 1926)

Éhik, Gy.: Magyarország földipockai

A földipocok életmódja. A földipocok DE SÉLYS szerint

1 nedves réteken, veteményes kertekben, folyók közelében él. BLASIUS szerint

2 szántóföldeken és hegyi réteken is előfordul. MILLER a Pitymys pelandonius-i Spanyolországbokros, bozótos helyein gyűjtötte

3 IFJ. ENTZ GÉZA a Pitymys transsylranicus-t a Fogarasi hegységben 2046 m magasságban fogta.

4 Már az itt felsorolt adatokból is láthatjuk, hogy a nem fajainak előfordulási viszonyairól csak külün-külön beszélhetünk, általánosítanunk nem lehet. Én a magyarországi példányok legtöbbjét kertszerűen mívelt területekről kaptam vagy gyűjtöttem, olyan területekről, ahol veteményes, gyümölcsös és szőllőkertek szántókkal váltakoztak. Ilyen területek Budapest, Budafok és Esztergom határában a várost környező dombok és a hegyek oldalain vannak ; nem hiszem azonban, hogy előfordulásuk domb vagy hegyoldalhoz lenne kötve. A földipockok lakásának lyukai könnyen megkülönböztethetők a mezei pocokétól, amennyiben a földipocok-lyukakat kitaposott ösvények nem kötik össze. A magyarországi fajok földalatti lakását nem ismerem. MARTELLI idézett munkájában

5 részletesen ismerteti a Pitymys Savii földalatti lakását és megemlíti, hogy 1 m

2 területen 30 nyílást számlált össze, melyek a földipocok lakását kötötték össze a föld felszínével. A hazai földipockok lakásának nyílásait sohasem észleltem ilyen nagy számban és ilyen közel egymáshoz. Szabadban csak egyszer figyelhettem meg élő földipockot, egy augusztusi nap délutánján 5 és 6 óra között, egy svábhegyi kertben. Az állat meglehetősen ügyetlenül mozgott a föld felszínén, feltűnt a mezei pocok mozgására annyira jellemző óvatosság és gyorsaságnak teljes hiánya. Az állatot egy órán belül mandulával csalizott elevenfogó csapdával sikerült megfognom. A fogságot általában véve elég jól bírják, különösen akkor, ha megfelelő vegyes táplálásukról tudunk gondoskodni. Fogságban tartott állataim sohasem próbáltak harapni, a düh vagy védekezés legkisebb látszata nélkül hagyták magukat megfogni. Annyira jámborak voltak, hogy kézben tartva lehetett azokat lefényképezni. A róluk készített fényképek ha nem is nyújtanak kifogástalan képet, mégis elég jók ahhoz, hogy az állatok jámborságát demonstrálják. (Lásd a mellékelt táblát!) 1 DE S ÉLYS-LONG

CHAMPS : Etudes de Micromammalogie. Paris 1839, p. 104. 2 BLASIUS : Naturgeschichte der Säugethiere Deutschlands. Braunschweig 1857, p. 393. 3 MILLER : Catalogue of the Mammals of Western Europe, p. 778. 4 ÉHIK, J. : A new vole from Hungary etc. p. 159. s I. m. : p. 220—231.