Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 24. (Budapest 1926)
Bokor, E.: Új Duvalites Magyarországból
Duvalites-ek az egyes erősen összetöredezett variszkuszi tönkdarabokon, a kárpáti gyűrődések között fennmaradtak. Az aránylag kevéssé érintett és jobban összefüggő Keletmagyar-Szigethegységet (Bihar és az Erdélyi Érchegység) meglehetősen egységes alkotású fajcsoport népesíti be. A Variszkuszi őshegységnek délkelet-magyarországi része a délkeleti Kárpátok felgyűrődése következtében ugyancsak széttöredezett, miáltal a hegységek felépítése és a déli Duvalites-f ajok elhelyeződése bonyolulttá válott. A magyar Duvalites-éknék különösen ez a csoportja állatföldrajzi szempontból még egyáltalában nincs tanulmányozva. Ezenfelül a látszólag régibb Duvalius-nem képviselői délkeleti Magyarországból szétáradván a Duvalites-ek közé vegyültek és észak felé terjeszkedve az Erdélyi-Érchegységig jutottak el (saetosus KNSCH.) A Duvalius Bielzi SEIDL. nem ezen az úton terjeszkedett el. Alfajainak (Bielzi SEIDL., transsylvanicus CSÍKI, Méliki CSÍKI, calimanensis KNSCH., pilosellus MILL., Bybinskii KNSCH. és Stobieckii CSÍKI) elterjedése arra utal, hogy mint régi képű faj a délkeleti havasokból a Kárpátok övezete mentén egész a Magastátráig nyomult fel. A Duvalites Gebhardti több okból megérdemli, hogy behatóbban tanulmányozzuk. Kis testalkata elsődleges természetű, karcsú lábai és csápjai másodlagos változásoknak tekinthetők. A halánték szőrözete nem egészen azonos az északnyugat-magyarországi faj csoportéval. Egyes igen szétszórt, elálló és igen finom, csak erősebb górcsövi nagyítással látható hajszálacskákból áll, melyek igen finom szemcséjű pontocskákból erednek. A szőrözet frissen kibújt, nem koptatott példányokon a pofákra, a fej felső részére, sőt néha az előtör hátára is kiterjed. A szemek a magyar Duvalites-eknél szokatlan, messzemenő csökevényesedést szenvedtek. Résszerüek, igen keskenyek, alul fonalszerűen elvékonyodnak, recézetlenek, teljesen pigmentnélküliek, csupán széleik kissé sötétedők. Érdekes jelenség egy pár homloksörte képződésére irányuló hajlam a szemfeletti sörték közepének magasságában. 1 A gyűjtött példányoknak valamivel több mint a fele visel ilyen homloksörtét. Ezek minden bizonnyal a faj legújabb szerzeményeihez tartoznak. Helyzetük még nem rögzítődött, hol csaknem a homlok középvonalában helyezkednek el, hol meg épen a homlokbarázdákban, egyszer elöl, másszor meg kissé hátrább ; rendszeresen csak egyik oldalon van kifejlődve, ritkán párosan. Még a kettős kifejlődés mellett is alig vannak a sörték egy magasságban, egyforma távol, vagy egy nagyságban jelen. Alakjuk és kifejlődésük megfelel egy szemfeletti sörtével, néha kisebbek, hullatagok, vagy tövükben egy határozott sörte1 Egy hasonló, állandó bélyegre alapították a Paraduvalius KNSCH. (Duvalius DELAK. mellett) alnémet.
