Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 24. (Budapest 1926)

Noszky, J.: A magyar középhegység ÉK-i részének oligocén-miocén rétegei: I. Az oligocén - a miocéntől való elhatárolás kérdése

miocént hidalja át, ami egyezik is a K vidékek általános tengeri arculatával. Felette pedig (86, p. 5) ismét typikus félsósvízi oligocén-fauna következik ; vagyis a gazdag fauna is egy speciális faciesváltozat az oligocénen belül, s ezért van benne a sok új alak. 3. A palócz-földi alsó miocén rétegsorozatnak egyik igen erős jellemző vonása a szén fekűjében sok ezer km

2 területen fellépő aquitán-korú riolitos-dacittufa-szint. A szűkebb értelemben vett salgótarjáni szénterületen ez a terrestrikus fekű kavics és homok (helyenkint tarka agyagok kapcsolódnak hozzá) — és a szén közvetlen íekűjét alkotó, sok helyen növénylenyomatos, kékes agyag közé települ be. Ez megvan a megfelelő szintben a Mátrától kezdve É-ra a Vepor massivumáig és az ÉNy Cserháttól K-re az egervölgyi szénterületig, illetve Ózdig, meglehetős vastagságban és összefüggésben ; de magán a sajóvölgyi területeken is meg van foszlányokban pl. a felső Szuha-völgyben s említik Szuhakállóról (98, 99), Parasznyáról is (70, p. 712). Ez tehát úgy elméleteiig, mint gyakorlatilag is kitűnő vezetőszint s könnyen felismerhető még a búzaföldön is, bár vastagsága és minősége (pl. Ipolytarnóc) változatos és a magasabbra került, exponált pontokról rég lekoptatta az erosió. Vastagsága É. felé csökken, azért a déli szárazulatról való eredetére ebből is lehet következtetni, úgyszintén a fekű kavicsnál is. Mint typikus terrestrikus képződmények, a rákövetkező kékes-zöldes fekű agyaggal együtt, helyenkint részben vagy egészben kivékonyadhatnak, sőt hiányozhatnak is. Érdekes az egermedencebeli szereplése, ahol ellentétben a salgótarjánival, tengeri kövületeket tartalmaz; mert hiszen itt a tenger úgyszólván állandó az egész oligocén- és miocénen keresztül, bár SCHRÉTER és SZEMBRETOVICS kutatásai szerint a terrestrikum itt is megvolt, ha rövid időre is, (kavicsok és vékony terrigén agyagbetelepülések észlelhetők itt-ott). S ez a fauna — bár nem a legjobban megtartott — még nagyon emlékeztet az oligocénfekű alakjaira; pl. a sok Pectunculus-n SZÁLAI vizsgálatai szerint már jócskán eltér a tipikusnak vett obovatus fajtól, de viszont a P. Fichteli-ve\ vagy P. pilosus-sal még kevésbbé egyezik. Vagyis a fauna az isopikus fáciesben alig mutat eltérést a kétségkívül már miocénnek veendő szintben. Ezek a riolit-tufák, ha tehát nem is mutatnak teljesen egységes fáciest, de kitörési képződményekről levén szó, az időre vonatkozólag feltétlenül megadják a pontos azonosságot, tehát a legideálisabb vezérszintet képviselik, a melyet a hozzá kapcsolódó terrestrikus képződményekkel (vagy keleten ezek nyomaival) pompásan tudunk értékesíteni az elhatárolásnál. Akárcsak a praktikus szénkutatásnál Salgótarján vidékén, ahol sok egyszerű bányász is ismeri már a „Fejirkö" jelentőségét. Kutatóink is kezdve SZABÓ-ÍÓI (6) ezt használják fel állandóan kiindulási alapnak. Vagyis ilyen jó vezető szintet harmadkori területeinken keveset találni.