Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 24. (Budapest 1926)

Noszky, J.: A magyar középhegység ÉK-i részének oligocén-miocén rétegei: I. Az oligocén - a miocéntől való elhatárolás kérdése

leognani falunokat véve, tényleg itt is transgressivus volna, de mikor ezt, már itt sem lehet mindenütt általánosítani. Itt a f. oligocén, tengeri faunát tartalmazó Asterias-os meszei fölött [ez faunistikailag jól megegyezik akár a Fontainebleaui homokkal, akár az Alzey-i vagy Weinheim-i Pectunculus obovatos-os homokokkal (Meeressand) vagyis a Cattien typusával, amelyet pedig nem régen még a középoligocénhez vettek, tehát semmi esetre sem a legmagasabb oligocén képződmény; de amelyet FUCHS a f. oligocén typusának tart (24)] még egész sor réteg következik a MAYER-EYMAR (33) féle oligocén aquitánienből, amelyekből BLANCKENHORN is hajlandó még az alsó szintet a tavi és félsósvízi képződményekkel az oligocénhez venni (47, p. 399^. De már a középső szintet, amely tengeri a miocénbe teszi, s így azután kénytelen idevenni már a felsőt is, amelyben pedig váltakozó fáciesben, újból ismétlődnek az alsóbb rétegek, még az oligocén faunájúak is, ahogy ezt kénytelen beismerni. Vagyis e beosztás mesterkélt s lényegileg keresztülvihetetlen, ezért maga FALLOT (50) bizony csak az oligocénnél marad. S ez a helyes is, mert hisz efféle kisebb transgressiók nálunk (de ott is) egy és ugyanazon a rétegsorozaton belül többször is ismétlődhetnek, különösen parti facieseknél, mikor nálunk Közép-Nógrádtól kezdve Ny-felé még mélyebb tengeri lerakodások is vannak a váltakozó f. oligocén rétegsorozatokban. így a sematizált vegyes f. oligocén és tisztán tengeri miocén a mainzi medencében sem áll meg, mert ott ellenkezőleg a Landschneckenkalkkal és Hydrobiás meszekkel kezdődik a miocén, s az oligocén zöme tengeri, bár itt is megvannak a félsósvízi cerithiumos képződmények (WENZ. 107; CHELLIUS 65). A bajor oligocén-miocén molasse-területen WEITHOFFER szerint (93) a Cyrenás-rétegek között kisebb-nagyobb, más faciesü betelepülések vannak, amelyek egyik-másik szelvényben jelentős vastagságot is elérnek (de ki is ékelődnek). Vagyis ez nagyon hasonló a mi Ny-Nógrád-, Esztergomvidéki viszonyainkhoz. A miocént itt az ú. n. felsőtengeri molasseval kezdik, amely azonban jóval magasabb, mint a horni rétegek. Észak-Itáliában FUCHS (34), SCHAFFER (45), OPPENHEIM (42) szerint vegyes, váltakozó faciesekből áll a f. oligocén és a miocén pedig tengeri: vagyis itt is a Rhone-öblözet viszonyai vannak. Vagyis mindezekből nem lehet kihozni általánosságban a BLANCKENHORN-szabályt, hisz az esetek jó részénél éppen ellenkezőleg van. Erdélyben KOCH második munkája alapján (51) a határ a kórodi rétegek alatt volna, mert hisz BLANCKENHORN (47, p. 398) a zsilvölgyieket — tehát az aequivalens p.-szentmihályi- és kórodiakat is visszahelyezte az oligocénbe — csakhogy ezek elterjedése oly szegényes, hogy ezekből nehéz