Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 24. (Budapest 1926)

Noszky, J.: A magyar középhegység ÉK-i részének oligocén-miocén rétegei: I. Az oligocén - a miocéntől való elhatárolás kérdése

kavics, homok stb., felette az agyagok és D-felé a széntelepek is (igaz hogy itt csak lignitos kifejlődésben) és fedőik is a schlierrel etc. — tehát a normális sorozat. De természetesen ez csak rendszeres összefüggő felvételnél tűnik ki tgy, mert ha csak kis területből és hozzá analógiából kénytelen következtetni valaki, akkor a tévedés könnyen megesik. Hisz' különösen a tufa-meghatározások pontosabb keresztülvitele még úgyis igen kezdetleges, s a makroskopikus vizsgálat, az egyszerű rátekintés sokszor csal. S mivel köztudomású, hogy andesitjeink kitörései a miocénben voltak, így a következtetés is plausibilis volt; s ezt még támogatta az alábbi rétegekben levő gyenge megtartású és helyenkint a schlier-alakokra emlékeztető fauna is. Az efféle tévedésektől valószínűleg ezután se leszünk mentesek, mert hiszen a faciesváltozások zavaró hatását, az isopikus faciesek félrevezető voltát csak nagyobb összefüggésben, átmeneteik megfigyelése és összehasonlító vizsgálatok alapján lehet lassankint, de nem egyszerre, kiküszöbölni. Végül még egy érdekes, magas, átmeneti faunájú képződményt kell itt felemlíteni, t. i. azokat a typikus abrásios conglomerátokat, amelyek Recsk, Szajeta és Sirok közt a Garbon-alaphegység roncsain észlelhetők, rátelepülve az oligocén homokkövekre is helyenkint és jó részükben az aquitán riolittufákkal takarva (72, p. 53). Ezeket 1910-ben még schlierfaciesnek vettem volt, mert az itt szereplő különböző riolittufák értékelése még akkor a kis területen, nem volt egészen tisztázható (72, p. 53). Az oligocénra vonatkozó általánosabb megállapítások ezekből kifolyólag, tekintetbe véve a terület határos részeit is, a következők: 1. A kiscelli agyag; a szűkebb értelemben vett Buda környéki, a mélyebb fúrásokban meglevő és helyenkint felszínre is kerülő, általában agyagos képződmények a középoligocénbe sorolandók. Ide vehetők valószínűséggel a Budától É.-ra—ÉNy.-ra levő kisebb homokkő-betelepülésekkel is átjárt, de túlnyomóan agyagos rétegek is a helyzetükből kifolyólag. 2. A kiscelli agyagfaciesű, de a homokkő vekkel etc. váltakozó úgy stratigraphiailag, mint faunistikailag magasabb szintekbe tartozó képződmények, f. oligocén foraminiferás agyagmárgáknak veendők. 3. Az Ösvepor-vonulat tövében, az Ipoly-Rima-Sajó völgyben stb. levő, nagyobb vastagságú isopikus fáciesben fellépő képződmények, az ottnangi schlierre emlékeztető faunaelemeik dacára is a felső oligocént (mélyebben a közép oligocént) képviselik. Egyes kifejlődéseik persze a kiscelli agyag facieséhez is közel állanak. 4. A f. oligocén legtöbb helyt több száz méter vastag, változatos faciesü képződmény, amelyet lefelé legtöbbször pontosan nem lehet elhatárolni a rupélientől.