Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 24. (Budapest 1926)

Noszky, J.: A magyar középhegység ÉK-i részének oligocén-miocén rétegei: I. Az oligocén - a miocéntől való elhatárolás kérdése

(12) és a becskeit (30, p. 293—294), sőt helyzetüknél fogva HANTKEN sóshartyáni agyagjai (17) is inkább ide tartoznak. Igazi kiscelli agyagokat, amelyek a megfelelő mélyebb szintnek is megfelelnek tehát, a Palóczföldön a balassagyarmati mély fnrásban és valószínűleg a felső Ipoly-medencében levő ipolynyitrai mélyfúrás (80) alsó rétegeiben kell keresni. Továbbá a Karancs és Sátoros nagy vastagságú (4 — 500 m szint differentials vannak csak a felszínen is) oligocén horstja körül, az itt már jókora vastagságú glauconitos homokkő csoport feküjében levő, s az ottani andesit lakolithok és apophizáik által erősen kontaktizált (PAUL-nak a régi culmpalája, a mely még ma is kisért az irodalomban), de egyébként távolabb a vulkáni tömzstól elég laza, felfelé fokozatosan elhomokosodó muskovitdús agyagpalákban. Az idevehető rétegcsoport felső homokosabb részeiből, a 3—400 méteres glauconitos homokkő csoport alján is több helyen kibukkanik, a Felső Zagyva és a Tárna mélyen bevágódott eróziós völgyeiben (valószínűleg a felvetők révén). Végül a recsk-parádi régi vulkánok körzetében is ilyen régebbi kiscelli agyag lép fel, úgy helyzetileg, mint kövületei alapján: pl. a derecskéi téglagyárnál és a mélyebb rétegekben távolabb is, mint azt FRANZENATJ itteni sorozatos foraminifera-vizsgálatai (416,p. 93-—97) mutatják; hogy amelyebb rétegekben a foraminifera gazdagság is növekedik. Talán még ide lehetne sorozni (a felsőbb rétegekben már f. oligocén van) a HANTKEN említette kishartyáni fúrások agyagát (17), továbbá az Ipoly és Sajó közti nagykiterjedésű schlierképű képződményeknek mélyebb szintjeit, de az elhatárolás, elválasztás ezidőszerint még nem lehetséges, a meglehetős egyhangú képződményekben. A máiéi mélyfúrás alsó rétegei is (88, .p. 801) már minden bizonnyal idevehetők. De természetesen a térszín különbségnek megfelelően, helyenkint erősebb mértékű faciesváltozatok is keletkezhettek, hisz az elterjedési terület, a mély szinteket nézve meglehetősen nagy, de sajnos pontosabb összehasonlításokat, úgy e vízszintes elterjedésben való nagy eltakartság, mint a legtöbb helyt a nagyobb kövületek hiánya nem enged meg, hisz egyedül a foraminiférák vizsgálata ma már nagyon problematikus értékű eredményeket ád a kormeghatározás szempontjából (70 b). A felsőbb szintektől való elkülönítés, pontos határmegvonás is sok helyt lehetetlen, ahol t. i. a fácies isopikusan folytatódik tovább és sem faunisztikai sem lithológiai elkülönülés nincs, úgy hogy ezek jó részét a cantirozásnál kénytelen az ember összevonni az erősebben meglevő csoporttal — s az új, eltérő képződményt csak ott kezdeni, illetőleg tüntetni fel, ahol ezt a stratigraphiai helyzet már kézzelfoghatóvá teszi, vagy a rétegsorozat már erősen eltérő jellemvonásokat mutat.