Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 24. (Budapest 1926)

Zilahi Kiss, E.: Ichneumonidák a Magyar Nemzeti Múzeum gyüjteményéből

pofák rövidek, a halánték sima, fénylő, a homlok lapos, nagyon finoman ráncolt, a mellékszemek mint apró, fehér, fénylő üveggyöngyök tűnnek fel. Az arc párvonalas szélű és durvábban ráncolt, mint a homlok, fénytelen. A fejpaizs elül kerekített, finoman ráncolt, oldalt mély és nagy gödröcskével, az arctól elkülönített. A felső állkapcsok alsó szélük közepén kevéssé kikanyarítottak, alsó foguk sokkal erősebb és hosszabb, mint a felső. A torközép háromlebenyű, fénylő, szétszórtan durván pontozott. A paizsocska kissé kiemelkedő, kissé erősebben ráncolva pontozott mint a torközép, végétől a mesopleurák oldalai felé éles lécet bocsát ki. A torvég szabálytalanul skulpturált, lécek nélküli, csak az area petiolarist határolják elmosódott lécek. A lélekzőnyílások középnagyságúak, kerekek. A mesopleurák fénylők, felül simák, alul szétszórtan erőteljesen pontozottak, speculum nélküliek, de jól kifejlődött hosszú epicnemiákkal. A potroh bunkóforma, az első hátlemez nyeles, több mint kétszer olyan hosszú, mint hátul széles, szabálytalanul ráncolt, csúcsán kissé sima, az előreálló lélekzőnyílások a középen elhelyezettek ; tövi gödröcske és glymmák nincsenek. A második hátlemez kissé hosszabb, mint széles, elül szabálytalanul ráncolt és fénytelen, hátrafelé fénylőbb, a következő hátlemezek fokozatosan szélesbednek és fénylők. A membrana az első hátlemez lélekzőnyilásáig terjed. A haslemezek bordások. A testhosszúságú csápok vékonyak, a tőíz tojásforma, vastag és rézsútosan lemetszett, az első ostoríz felényivel hosszabb, mint a második íz. A szárnyak áttetszők, a tőér majdnem egyenesen álló, a szárnyjegy nem túl nagy, barna. A radius második szakasza kétszer olyan hosszú, mint az első szakasz. Areola hiányzik, a discocubitális ér ívelt, a discoidális sejt hátulsó szöglete derékszögű, a nervulus nem rézsútos, jól láthatóan postfurcalis, a nervus parallelus a brachialis sejt közepén ered, a nervellus antefurcalis és kissé a közepe alatt megtört. A lábak hosszúak, a hátulsó combok nem megvastagodottak, a hátulsó sarkantyúk kissé rövidebbek a lábfejtő felénél. A karmok nem túl nagyok, nem fésűsek. Fekete, a csáptőíz, az első ostoríz alul, a fejpaizs, a felső állkapcsok (hegyük barna), a tapogatók, az alsó szájszervek, az elülső és középső csípők és tomporok, a hátulsó sarkantyúk, a szárnyak töve és a tegulák fehérek, a lábak (a hátulsó lábfej kivételével), a hátulsó lábszár csúcsa és az 1—4. hátlemez vörösek. Hossza 9 mm. Ez a faj közel áll az Aeolometis FÖRST. nemhez. Egy másik példány ;j

Budapest, 1903. VI. 21; BARTKÓ" jelzéssel, melyet szintén idetartozónak vélek, kissé eltérő : A csípők, a középső tomporok, a paizsocska csúcsa és a paizsocska-vég vörösek, a hátulsó csípők külső oldala finoman tüskés, a tegulák kissé kiszélesedettek. Ezt az új fajt felfedezője, néhai AIGNER LAJOS emlékére neveztem el. Kopf quer, nach hinten gerundet verschmälert, mit ziemlich breiten