Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 22. (Budapest 1925)

Noszky, J.: Adalékok a magyarországi lajtameszek faunájához

üledékekben kevés a foraminifera, legfeljebb Heterostegina van bőven. A hazánkból egyebütt nem ismert, egyébként is elég ritka Crinoideák bősége egyes cserháti rétegekre, illetőleg faciesekre annyira jelemző, mint a budapest-rákosiakra a Decapoda-Tákok sorozata. Nevezetes a sok Clypeaster előfordulása egyik-másik lajtamészkő képződményben: Felső-Orbón és Kemenczén; mig a sopronvidékiekben ilyen aiig van. A Lamellibranchiáták zöme a Börzsönyi hegységre esik és az É. K.-i Cserhátra, úgyszintén a Gasteropodáké is; ellenben a Lajtahegységben ezek fajszáma csekély. A mi az egyes fajokon belül való összehasonlításokat illeti, ezekre sajnos a helyszűke miatt már nem lehet kitérnem; mindenesetre ki kell azonban emelnem azt az érdekes tényt, hogy egyes genusok vagy ezeken belül egyes subgenusok sokszor csak egyes speciális helyekre vannak szorítkozva, de ott aztán oly nagy bőséggel, oly nagy faj- és egyed-számban, hogy az minden biológust méltán meglephet. így péld. a sámsonházamárkházai fauna a sok Clavatula- és DWZ/ia-fajával vagy Aequipecten opercularis varietásaival és Arca-fajaival stb. oly figyelemre méltó jelenség, a melynek továbbá beható tanulmányozása a fejlődéstan és biológia keretében számos új felfedezéssel kecsegtethet. A fenti névjegyzék tehát egy, az eddigi adatokból összeállitott „összfaunát" tüntet fel, mely ha részleteiben is érdekes, de még érdekesebb a maga összeségében, mert hazai földünk egyik igen változatos korszakának életviszonyait mutatja — bár sajnos csak halvány képben, mert természetesen csak a kövesülésre alkalmas alakokból maradhatott fenn ásatag maradvány, s ezek közül sem lehetett még valamennyit megtalálni s a megtaláltak között is sok annyira tökéletlen megtartású, hogy pontosabb meghatározásra alkalmatlan. Az alakgazdagság ezekben a nem éppen legkedvezőbb, elég durva és porózus üledékekben, a melyek, mint már jeleztem, meglehetősen eltérnek az erdélyrészi homokos agyagoktól, aránylag mégis nagy, a mi csak az életviszonyok kedvező és változatos voltára vezethető vissza. Természetszerűleg eltérés is bőven van a más faciesbe tartozó képződményektől, a melyeknek faunája már KOCH munkájában van ismertetve. Tény az, hogy ezek között is van több oly betelepülés vagy átmeneti facies, a melyikre, a lajtamész fogalmát nem lehet pontosan alkalmazni, de mégis e rétegcsoport közé vannak ékelődve. Ezek hozzák létre azután az egyezéseket és rokon vonásokat. Ebből is kiviláglik tehát az, hogy a miocénen belül már a facies különbség a lényegesebb, döntőbb jellegű a faunára, nem pedig a szint vagyis a szorosabb értelemben vett korviszony.