Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 15. (Budapest 1917)
Soós, L.: Vizsgálatok a magyarországi Pulmonáták rendszertani anatómiája köréből
MAGYARORSZÁGI PULMONÁTÁK ANATÓMIÁJA. •95 foglaltatnak az összes jellemző' bélyegek, úgy hogy a faj leírásának elhalasztását mi sem indokolná. Mint említettem, a fajnak négy példánya került a kezembe, és pedig egy nagyobb, fejlettebb és három fiatalabb. Arra való tekintettel, hogy a Vitrina-iajok csak őszszel, október táján, a hidegebb időjárás beköszöntével válnak ivarérettekké, szeptemberben gyűjtött állataimról, még a legnagyobbról is, föltehettem, hogy ivarilag szintén éretlenek, azért különösebb gondot nem fordítottam rájuk, azt azonban szerencsére mégsem mulasztottam el, hogy a legnagyobb példány alapján az élő állat leírását el ne készítsem. Különösebb figyelmet annál kevésbbé fordítottam rájuk, mert futólagos vizsgálat alapján azt hittem, hogy vagy a messze elterjedt Vitrvna pellucidá-vá\, vagy a Vele bitben eléggé gyakori, vagy legalább annak vélt V. Reitterir vei, avagy esetleg a V. diajphanával van dolgom, 75. rajz. A Vitrina ( S emilimacella) velebitica Soós radulája. 76. rajz. A Vitrina (Semilimacella) velebitica Soós ivarkészüléke. tehát valamelyik ismert fajjal. Annál nagyobb volt a meglepetésem, a midőn a legnagyobbik példányt felbonczolva, ivarszervei alapján rögtön nyilvánvalóvá lett, hogy állatom az említett fajok egyikével sem azonos, de nem azonos egyik eddig ismert fajjal sem. Ez könnyen volt megállapítható annak ellenére, hogy, mint sejtettem, az állat teljes ivarérettségét még nem érte el, mert az ivarkészülék női része még nem volt teljesen kifejlődve. A ténynek késői felismeréséből az a hátrány származott, hogy a felbonczolt legnagyobb példány héját széttörtem s mivel a többi példányok fiatalok, abban a helyzetben vagyok, hogy az új faj héját nem ismertethetem meg kielégítően. Azonban a véletlen segítségemre jött. A Metla-csúcson ugyanis 1907-ben magam is jártam s ez alkalommal elég szép számban gyűjtöttem egy Vitrinafaj héját is, fiatalabbakat és idősebbeket vegyest . Ezeket a héjakat Wagner,