Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 15. (Budapest 1917)
Soós, L.: Vizsgálatok a magyarországi Pulmonáták rendszertani anatómiája köréből
42 • v SOÓS LAJOS Ivar készülék (15. rajz). A hímnősmirigy a zsigerzacskó csúcsát foglalja el s kurta, hengeres aeinusokból áll, melyek szabályos kettős sorban helyezkednek el s e szabályosság csak a fehérjemirigy felé eső vége közelében zavart egy kissé, a hol a mirigy csövek többé-kevésbbé szabálytalanul helyezkednek el. A mirigyet borító hártyában nagyon sok a fekete pigment, s különösen bőséges az acinusok közeit kitöltő kötőszövetben. Hímnősvezetéke kezdetben nagyon vékony és egyenes, majd fokozatosan megvastagszik s egyben kanyargóssá válik, legvastagabb része kevésbbé kanyargós, ellenben az ezt követő vékonyabb rész oly sűrűn össze van kanyargatva, hogy a vezeték gyűrűzöttnek látszik; végső része ismét egyenes. Hímnősvezetéke egy kis mirigyes duzzanatba hatol be, mely első pillanatra a petevezeték részének látszik, a melytől azonban könnyen megkülönböztethető, mert felülete szemecskés és kissé pigmentes, míg amazé sima és fehérszínű. A hímnősvezeték ebben a duzzanatban ágazik ketté s ebbe nyílik a fehérjemirigy vezetéke is. Fehérjemirigye zömök, széles, erősen lapított és hosszában csatornaszerűen össze hajlott, nagy, lazán összefüggő aeinusokból áll, azért állománya nagyon laza. Petevezetéke kezdetben nagyon vékony, lapított, majd lassan vastagabbá válik, legnagyobb vastagságát a közepe táján éri el, onnan az ivarnyílás felé ismét egyre vékonyabbá s lassan hengeressé lesz, fala végig sima, illetőleg kissé hullámos. Párzótáskája hengeres cső, melynek vége tojásdadalakú tartálylyá duzzad meg. Ondóvezetéke kezdetben aránylag vastag, hengeres, sima falú cső s ilyen marad a petevezeték 2/ b-öd részének megfelelő hosszúságban, a hol a hosszú prostatarészbe megy át, mely a párzótáska distalis végének magasságáig ér. A prostatarész tulaj donképe ni vezetéke az ondóvezetéknél jóval vastagabb, a prostatamirigyek hengeresek, számuk több 50-nél; a prostata fala pigmentes, különösen a mirigyek közt halmozódott fel nagyobb mennyiségű pigment, azért a szerv harántul sávozott. Az ondócsatoma kezdőrésze vastagabb, megfelelően a prostatavezeték vastagságának, alább azonban nagyon vékonynyá válik. Kezdetben a női vezeték lefutását követi, a női ivarnyíláson túl pedig a test oldalfala mentén fut s majdnem a hím ivarnyílásig halad, ott áthajlik a penisre s annak a fala mentén folytatódik tovább, közben a test szövetei közé tulajdonképen seholsem hatol be, mert csak kevés kötőszövetrostalkot fölötte rendkívül laza szövedéket. A penis az ondócsatornától külsőleg nem határolódik el élesen, a mely tekintetben eltér a többi, általam eddig vizsgált Planorbis-félétől. Penishüvelye nagyjából hengeres, legvastagabb az ivarnyílás táján, a honnan tovább haladva, rendkívül lassan megvékonyodik s fokozatosan megy át a penisbe, melytől külsőleg az által határolódik el, hogy fala erősen pigmentes. A penis visszahúzóizma azon a tájon tapad, a hol a penis átmegy az ondócsatornába.
