Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei (Budapest, 2008)
ANNUAL REPORT • A 2008. ÉV - Ferdinand Hodler - Egy szimbolista látomás
A budapesti kiállítás (és berni párja) nem jöhetett volna létre az újabb svájci művészettörténet azon törekvése nélkül, hogy megpróbálja Hodlert a múltban rárakódott értelmezésektől függetlenül, a saját történeti és művészeti kontextusában bemutatni és értékelni. Ennek gyökerei az 1980-as évekre nyúlnak vissza, amikor Jura Brüschweiler először állított össze egy tárgyilagos életrajzot és Oskar Bätschmann elsőként elemezte az életművet tágabb művészeti és elméleti összefüggésben. Úttörő tanulmányaikra és az azóta végzett kutatásokra alapozva a Svájci Művészettörténeti Intézet (Schweizerisches Institut für Kunstwissenschaft - SIK) most jelenteti meg az életmű kritikai katalógusának hétkötetes sorozatát, amely 2014-ben lesz teljes. 2 Az intézet a kiállítás megvalósításában is roppant fontos szerepet játszott: a közel százhatvan művet felölelő válogatás (beleértve a gondos restaurálással most szállíthatóvá tett nagyméretű figurális kompozíciókat is) jól reprezentálja az életmű egészét és közvetíti egyidejűleg a legfrissebb kutatási eredményeket. A budapesti kiállítás két tekintetben különbözött a bernitől: az egyik a némiképp eltérő válogatás volt. Mivel a Hodler-életmű számos darabja Svájcban kellőképpen ismert, ezért a berni kiállítás inkább egyes kiválasztott művek (például a Nappal) különféle változatainak bemutatására törekedett, míg a Hodlert kevésbé ismerő budapesti közönség egy ebből a szempontból kevésbé részletgazdag, de cserébe mindenképp „kerekebb", teljesebb anyagot láthatott. Budapesten például egy egész teremnyi volt látható Hodler történeti falképeinek vázlataiból, amelyek kiállításától Bernben - közismertségük okán - eltekintettek. A másik különbség a tárgyak prezentációjából adódott, amely tökéletesen kihasználta az 1906-ban elkészült és eredetileg szobrok és antik gipszmásolatok bemutatására tervezett neoklasszikus Ión Szárny építészeti adottságait. Ulrich Zickler és Vasáros Zsolt belsőépítészek a hatalmas csarnokokat körülbelül öt méter magas álfalakkal kisebb termekre osztották, amelyek szórt természetes fényt kaptak az osztatlanul maradt felső térből, mindezzel olyan tágasságérzetet keltve, mintha a markánsan klasszikus tagozatok alatt is kültérben lennénk. Ez nemcsak amiatt illett különösen a kiállított művekhez, mert Hodler előszeretettel dolgozott szabad ég alatt (még akkor is, amikor életnagyságú figurális képeit festette), hanem azért is, mert a nagyszabású korabeli architektúra és a tágasán elhelyezett képek önkéntelenül is felidézték a bécsi Secession 1904-es emlékezetes Hodlertárlatát. Az így kialakított tágas és világos terek, tekervényes útvonalat követve, mégis lineárisan következtek egymásra, s ez Katharina Schmidt kurátor számára lehetővé tette, hogy 7 az anyag rendezésében egyszerre érvényesítsen kronológiai és tematikai szempontokat. Hodler esetében ez különösen szerencsés megoldás volt, hisz művészetének egyik legfőbb sajátossága, hogy nem
