Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei (Budapest, 2008)

Nicolas Vleughels budapesti képe: XI. Kelemen pápa 170l-es beiktatási szertartása

A lassan dolgozó Vleughels vélhetőleg nehézkesen festett nagyméretű képet. A Pápa beiktatási szertartása Rómában és több más Vleughels-kép közös vonása a frontális felépítés

1 (3. kép): az alakok képsíkkal párhuzamos elrendezése azt mutatja, hogy Vleughels-nek problémát okozott a tömegek mélységben való érzékeltetése, és az alakok szinte összezsúfolódnak a rendelkezésükre álló térhez képest. A képen látható építészeti elemek a kompozíció strukturálását és gazdagítását szolgálják: ezeket Vleughels egyértelmű fény-árnyék kontrasztokkal határozza meg, inspirációt ezúttal is Veronesétől merítve

18 (4. kép). Az ideges kis foltokban, néha hanyagul elhelyezett élénk színek - tekinthetnénk őket akár a művész szignójának is - könnyedséget és légiességet kölcsönöznek a formáknak. Vleughels, úgy tűnik, kevés gondot fordít az alakok anatómiailag pontos megragadására, a kompozíció szélére került alakokat gyakran levágja, amellett hogy sommás vonásokkal ábrázolja őket, különösen, amikor a forduló mozdulatok visszaadásakor az egyik váll megformálására helyezi a hangsúlyt. Ez a „nagyvonalúság a folyamatos mozgás benyomását" kelti, ugyanakkor úgy tűnik, hogy „a testek izommunkát végeznek, mely az erő érzékeltetéséhez vezetne, ha a méretek nem lennének olyan kicsik".

19 Végezetül, a budapesti kép Vleughels-attribúciója mellett szólva lényeges megjegyeznünk a festmény szerkezetbeli rokonságát a művész egy nagyon hasonló felvonulásábrázolásával, amelyről id. Charles-Nicolas Cochin készített metszetet egy 1722-ben megjelent történelmi tárgyú munkához

20 (5. kép). A királyi menet elrendezése és a jobb oldalon, a kompozíció hátterében elhelyezett épületek szerkezete olyan közeli hasonlóságot mutat a Pápa beiktatási szenartása Rómában hasonló elemeivel, hogy kézenfekvő a feltételezés: valószínűleg az egyik mű inspirálta a másikat. A budapesti kép ráérző, stilisztikai megfigyelésekre támaszkodó attribúcióját szerencsés módon Vleughels-nek egy Velencében, 1707. augusztus 19-én kelt levele is megerősíti, amelynek címzettje sajnálatos módon ismeretlen. A levél minden kétséget kizáróan erről a műről tudósít:

21 „Március vége táján érkeztem Velencébe, korábban még nem volt bátorságom az Ön képét befejezni a római pápai menetről. Amióta itt [Velencében] vagyok, egy pillanatot sem vesztegetek, hogy képességeim szerint tökéletesítsem a művet, amelyhez hozzáfogtam. Nem tudom, On is olyan elégedett lesz-e vele, mint amennyire elégedetteknek tűnnek vele itt. Azt nagyon kívánom, mert végtelenül szeretném elnyerni a tetszését. Említi a Rousseau úrnak írt levelében, hogy már ki is fizettek, ez igaz, de valójában el sem tudja képzelni, mennyi időt és mekkora gondot kellett fordítanom egy ilyen mű létrehozására. Tárgyamul azt a pillanatot választottam ki, amikor a pápa tulajdonába veszi a Lateráni Szent János-bazilikát, a menet helyszínéül azt vettem, ami a festmény számára a legmegfelelőbbnek tetszett nekem, ez pedig a Campo vachino (sic!), Titus diadalíve mellett. Bármilyen vehemens munkálkodást vittem is véghez e műben, még elbírt volna többet, de csak azt tudtam ábrázolni, ami Őszentsége körül